Belföld
Esélyesként várhatja a Fidesz a jövő évet
„A magyar gazdaság az idei évben jelentős elismeréseket kapott nemzetközi szinten is”
A Századvég vezető elemzője szerint mindezeken felül a Fidesz jól rezonált az európai választók érzéseire: az európai államok választóinak folyamatosan csökken a politikába vetett bizalmuk, nem érzik képviselve magukat, mint ahogy azt sem, hogy számítana a véleményük. A Fidesz pedig leszámolt ezzel az elitista politikával, miközben a magyar ellenzék felaprózta önmagát – vélte az elemző az Origo beszámolója szerint.
Lánczi szerint 2017 sem hozott érdemi változást a hazai pártok közötti erőviszonyokban, így továbbra is a Fidesz-KDNP a legnagyobb támogatottsággal rendelkező politikai erő, a Fidesz pártként és kormányzó erőként is sikeres évként könyvelheti el az idei esztendőt, miközben az ellenzéki erők egyre inkább szétforgácsolódnak, támogatottságuk stagnál-zsugorodik.
„A baloldal pártjai - egyetlen kivétel az LMP - lemorzsolódnak, miközben a Jobbik »néppártosodása« is kudarcba torkollott. Nehéz lenne még egy országot megnevezni, amelyikben ilyen óriási szakadék tátong a kormánypártok és az ellenzéki erők között“ – hívta fel a figyelmet az elemző, aki szerint idén Magyarország európai helyzete is erősödött, mind politikai, mind gazdasági szempontból. A V4-ek egységes fellépése egyre fontosabb szereplővé teszi a régiót az Európai Unióban, és ebben a folyamatban a magyar kormány alapvető fontosságú szerepet játszott – mondta Lánczi Tamás, hozzátéve, hogy a magyar gazdaság az idei évben jelentős elismeréseket kapott nemzetközi szinten is. A legnagyobb hitelminősítők befektetésre ajánlott kategóriába sorolták az országot, és az uniós intézmények is levetkőzték korábbi szkepszisüket a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
Az idei év legnagyobb eredménye Magyarország és a Fidesz számára az, hogy a közép-európai tagállamok felsorakoztak a magyar migrációs politika mögé. Ez megerősítette a hazai és nemzetközi liberális elit által rendkívül agresszívan támadott magyar bevándorláspolitika helyességét, illetve a magyar kormány európai mozgásterét is bővítette – mondta az elemző. Magyarország azonban halványabban teljesít a versenyképességet tekintve. Ennek javítása, illetve a bérek emelése továbbra is elvégzendő feladatként áll a kormány előtt Lánczi Tamás szerint.