Emlékezzünk a boldog pillanatokra

-   Élj a mának – mit gondol erről?
-   A boldogság manapság szinte divatos hajszájában ez a trendi jelszó, a hedonisztikus carpe diem, Horatiusnak a sokat idézett üzenete: „Élj a mának, avagy szakítsd le minden napnak a maga virágát.” Sajátos, hogy a kultúrák történetében akkor kerül a hedonizmus előtérbe, amikor sok a bizonytalanság, a félelem, és ennek lelki tagadása, elhárítási kísérlete a bajok azonnali örömmel elfedése. A globalizáció, a fogyasztói kultúra pedig manapság zászlajára tűzte ezt a jelszót – legyen neked jó, csak minél előbb juss el ahhoz, amit élvezel, ne törődj a holnappal, élj a mának.
A fogyasztói kultúra óriáscsecsemővé degradál, beetet a reklámjaival, elcsábít, mielőbbi és minél kritikátlanabb fogyasztóvá kíván tenni. A lélek örömelvét, az ösztönvilágot szolgálja ki. Ha meggondoljuk, az ember valóban boldogságra született, de ennek elérési útja és ára van, semmiképpen nem repül a szánkba a sült csirke, nem válthatjuk valóra óhajainkat azonnal, meg kell érte küzdenünk, de legalább is tenni kell valamit, mert a felnőttnek már „nincs ingyen anyamell”, amint ezt Szondi Lipót, a világhírű pszichológus mondta. Jelenünkben felcserélődik az adás útján elérhető legmagasabb minőségű öröm a kapás, nyerés gyermeki örömével. A felnőttet éppen az teszi felnőtté, hogy tud adni, és a másoknak szerzett örömön át képes a legtisztábban átélni a boldogságot, amely kapcsolati természetű, szeretettartalmú. Ha a javak és a tulajdon örömébe fogódzunk, akkor a pillanat örömeit váltjuk aprópénzre a megalapozott boldogság magas értékével szemben.

-   Hol a boldogság mostanában?
-   Ugyanott, ahol az emberi létben mindig is lehetőség volt az elérésére: a fontos érzelmi kapcsolatokban, az otthon biztonságában és szeretetmelegében, az oda tartozás otthonosságában, az elfogadottság és fontosságérzés lelkiállapotában, amikor tudjuk, hogy milyen jelentősek vagyunk valaki számára, mondhatni nélkülözhetetlenek. Angyal András, a világhírű pszichológus hazánkfia a „szükségeltségi szükségletben” határozta ezt meg. Ha úgy érezzük, hogy valakinek a legfontosabbak vagyunk, nélkülünk nem is menne az élet, akkor teljes értékűnek érezzük magunkat, fontosnak, szerethetőnek és szeretettnek. Ez a legteljesebb lelki komfort állapota. Nem véletlen, hogy annyira erősen családpárti vagyok magam is, hiszen boldogságpárti vagyok. Mivel az otthon melegének, érzelmi klímájának megteremtése a mi női feladatunk, nagy szerepet kell szánnunk életünkben a női tehetség kibontakoztatásának és szolgálatának. Kár, hogy nem erre tart a világ, nem ad elég időt, erőt, teret ahhoz, hogy a gondoskodási és szeretet­adási szükséglet kibontakozzék belőlünk. Helyette férfiszerepekben próbál edzeni, ezáltal meggyengíti bennünk a nőt. Teremtő aktivitásában gyengül ezáltal a férfi is, aki nem gyakorolhatja eléggé a nekünk, nőknek adandó erő és biztonság képességét, így mindkét nem hiányérzetben él, mondhatni boldogtalanná válik.

- Mi teszi boldoggá Bagdy Emőkét?
– Egyre inkább az, hogy tudok másoknak adni. Szeretetet a családomnak, gyermekeimnek, unokáimnak, barátaimnak. Tudok olyan pillanatokat, esetleg órákat „varázsolni” személyes hiteim és szakmai tudásom átadásával, amelytől könnyebbé, talán kissé boldogabbá válik az oly nehéz életünk. Néha megállok azzal a döbbenettel: neked nincs valamire mégis szükséged? Ilyenkor szégyenkezés fog el, hogy mi mindent kapok a Teremtőtől, egészséget, erőt, életkedvet, az élet szeretetét, a szolgálat örömeit, és vajon mit tudok ebből továbbadni, s meg tudom-e méltóképpen köszönni, hiszen nem az én érdemem, legfeljebb megtettem mindig a tőlem telhetőt. Nagyon igyekszem, hogy amíg csak élek, minél többet adjak ebből a sok jóból másoknak is.
- Egy korábbi interjúban így fogalmazott: légy altruista, és tápláld az optimizmusodat. Mire gondolt?
- Pontosan arra, amiről eddig beszéltem. A másoknak adott segítség, szeretet, erő, támogatás, gondoskodás még biológiailag is egészségesebbé tesz. A szívből jövő adás jutalma az immunrendszer erősödése, az örömhormon-termelés fokozódása, jobb kedély, önbizalom, annak az örömteli átélése, hogy „erre én képes voltam”. Az önértékelést is jelentősen javítja az adás, az adni tudás. Az optimizmus első tétele: szeretni az életet és mindig előre tekinteni, hiszen az élet értelmének fellelése, az ebbe vetett hit, de a hit képessége általában is a lelki ember szilárdságát, mondhatni, csontozatát alkotja. A remény az izomzat és a szeretet a működtető energia.

-   Mikor vagyunk boldogok?
-   Ezt a kérdést ragozhatjuk különféle feltételek felsorolásával. Mégis csak egy számít: emlékezzünk azokra a pillanatokra, amikor boldogok voltunk. Ki által, mi által jött ez létre? Ha megtaláltuk a választ, már tudjuk is, ki-mi tesz minket boldoggá. Már csak az a kérdés marad, vajon teszünk-e eleget azért, hogy ezt fenntartsuk, ismét elérjük vagy állandósítsuk az életünkben. Rájövünk, hogy mennyi felesleges életidőt fordítunk olyan javak megszerzésére, amelyektől legfeljebb pillanatos örömhöz juthatunk.

- Rengeteg előadást tart. Miért fontos az ön számára a közönséggel való személyes találkozás?
- Nekem az a dolgom, mondhatni küldetésem, hogy átadjam, amit tudok és amivel segíthetek, hogy legalább egy kicsit jobbá és szebbé tegyük az életünket. Ezt pedig a tudás hatalma teszi lehetővé. Ha tudjuk, mit tehetnénk az életünkért, akkor ez a felelősséget is magába foglalja. Ha nem tesszük, amiről tudjuk, hogy tennünk kellene, akkor „a hiba a mi készülékünkben van”, nincs jogunk projekcióra, azaz másokat vádolni azért, mert az életünket rossznak, silánynak, boldogtalannak érezzük.
A gyermek vár, kér, elvár, reméli, hogy megkapja, amire szüksége van. A felnőtt tudja, mit kell tennie, mit kell adnia és kinek, hogy az élet elég jó legyen. Már nem kap védelmet, mert nem gyermek. Adni viszont tudja, mert gyermekként megkapta. Ez az élettörvény. Szeretném, ha érett felnőttek világában, magas pszicholó­giai műveltségű országban élhetnék, de azt is tudom, hogy személyesen is felelős vagyok azért, hogy ez bekövetkezik-e még az én életemben. Rajtam biztosan nem fog múlni.

---

Pályakép
Professzor dr. Bagdy Emőke, pszichológus, egyetemi tanár
1968-ban diplomázott az ELTE BTK pszichológia szakán. Később a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetemen klinikus szakpszichológus (1982), szupervízor (1996), pszichoterapeuta (2001) végzettséget szerzett. 1982-ben lett a pszichológiai tudományok kandidátusa, 1995-ben pedig a Kossuth Lajos Tudományegyetem habilitált doktora. Több száz tanulmányt írt, sok könyvet írt vagy szerkesztett, 1200-1300 előadást tartott, számos ismeretterjesztő írást jelentetett meg. Főbb kutatási területei: relaxációs eljárások, dramatikus pszichoterápiás módszerek, valamint a hivatásszemélyiség fejlesztésére irányuló módszerek kimunkálása, párkapcsolati dinamika és a stresszkezelő módszerek hatékonysága.