Belföld

Eltűnt a Marx szobor a Közgázról

Sikerrel járt az IKSZ akciója

Hétfő reggelre eltávolították a Budapesti Corvinus Egyetem aulájában trónoló Marx-szobrot – értesült az MNO.

Marx szobr
Az IKSZ még az év elején szervezett megmozdulást a Marx szobor eltávolítása érdekében   fotó: MTI

A szobor eltávolításáért korábban markáns eszközökkel a helyszínen is küzdő Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) MNO-nak megküldött tájékoztatása szerint „a Marx-szobor eltávolításával szimbolikusan is lezárult a posztkommunista korszak”.

Mint az IKSZ megjegyzi, „a mai nap azt üzeni nekünk, fiataloknak, hogy a rendszerváltás után 25 évvel végre saját magunk alakíthatjuk a jelenünket és a jövőnket”.

 Rétvári Bence, a KDNP alelnöke még az év elején fordult nyílt levélben az egyetem vezetéséhez a szobor eltávolítása érdekében. Ebben kifejtette, hogy Karl Marx eszméi, különösen azok utóélete, megágyaztak a XX. század embertelen diktatúráinak és genocídiumainak. A fajgyűlölet és az osztályharcos kommunizmus totális diktatúráinak áldozatait több százmillióra becsülik, a hazánkban évtizedekig kötelező tantárgyként oktatott osztályharcos, szocialista ideológia, a marxizmus-leninizmus pedig a nevetség tárgyává vált..

 Forrás: mno.hu