Belföld

„Eltorzult a Jobbik”

Fülöp Erik: Saját alkalmatlanságuk beismerése helyett Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton a távozókat árulózzák, miután elüldöztek szinte mindenkit, aki kritikát fogalmazott meg

A Jobbik jelenlegi vezetése elárulta a több százezer nemzeti szavazót, aki áprilisban rájuk voksolt – mondta lapunknak Fülöp Erik. A pártból kilépett országgyűlé­si képviselő nem lát esélyt a meg békélésre.

Fülöp Erik 20181019
Fülöp Erik szerint egyértelmű, hogy a pártvezetés a baloldali szavazók megnyerését tűzte ki célul (Fotó: Hegedüs Róbert)

–  Miért döntött úgy Volner János kizárása után, hogy nem csak a frakcióból, hanem rögtön a pártból is kilép?

–  Volner János egy olyan tisztújító kongresszus összehívását szerette volna elérni, ahol a Jobbik megmaradt tagsága mond értékítéletet az elnökség munkájáról és határozza meg a párt politikai irányvonalát. A jelenlegi vezetés azonban saját pozíciójának féltése miatt teljes mértékben elzárkózott ettől, Volner Jánost kizárta a frakcióból, egyébként pedig az elmúlt fél évben ellehetetlenítettek, elüldöztek szinte mindenkit, aki kritikát, vagy ellenvéleményt fogalmazott meg a párt vezetésével kapcsolatban. Sem emberileg, sem ideológiailag nem tudtam már azonosulni azzal a közösséggel, amely hatalmas torzuláson ment keresztül az utóbbi hónapokban. Volner János a párt legnépszerűbb vezetője, legelfogadottabb politikusa volt, az ő kizárásával a kormányváltás esélyét dobta el a párt magától.

–  Volnerhez hasonlóan Ön is úgy látja, hogy Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton balra tolják a Jobbikot?

–  Egyértelműen látszik, hogy a baloldali szavazók megnyerését tűzték ki célul, míg a jobboldali gondolkodásúakról, a „kényszerből” a Fideszre voksolókról teljesen lemondtak, így gyakorlatilag a kormányváltás esélyét is veszni hagyták. Hadd ne mondjam, hogy a párt alelnökeként, illetve a frakció tagjaként hányszor vetettem fel, hogy a Fidesztől kell a szavazókat magunkhoz csábítani és nem a baloldalról.

–  Mit gondol arról, hogy Sneider Tamás az Indexnek adott interjúban árulónak nevezte Önöket, Dúró Dórát és Toroczkai Lászlót, illetve azt mondta Önről: „Fülöp Erik csak ugródeszkának használta a Jobbikot a karrierje érdekében”?

–  Én személy szerint nyolc évig vezettem a „Jobbik fővárosának” titulált Tiszavasvárit, három választáson nyertem polgármesterként és az áprilisi választáson a tiszavasvári választópolgároktól több szavazatot kaptam, mint korábban bármikor. Több mint harmincöt százalékot értem el egyéniben a választókerületemben, míg a Jobbik országos átlagban tizenkilenc százalékot. A számok magukért beszélnek. Nem is értem miért próbálják azt a látszatot kelteni, hogy rajtuk kapaszkodtam fel. Úgy érzem, szívvel-lélekkel, becsülettel küzdöttem a településemért és a Jobbikért. Nagyon sajnálom, hogy a Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton a saját hibáik és alkalmatlanságuk beismerése helyett a távozókat „árulózzák”, bűnbakokat keresnek. Az igazság az, hogy a Jobbik jelenlegi vezetése árulta el azt a több százezer nemzeti szavazót, aki áprilisban rájuk voksolt. Nem véletlen, hogy több száz megyei képviselő, önkormányzati képviselő, polgármester és középvezető hagyta el a Jobbikot az elmúlt hetekben, mert nem értett egyet a párt vezetésével.

–  Sipos László, a Jobbik külügyi kabinetjének alelnöke a napokban a párt „újratervezését”, működésének jogi, pénzügyi és szakmai felülvizsgálatát, a jelenlegi elnökség lemondását és elszámoltatását szolgáló vizsgálóbizottság felállítását sürgette. Szerinte így még meg lehetne menteni a Jobbikot. Ön szerint van még esély erre?

–  Tapasztalva azt, hogy a Jobbik jelenlegi vezetése foggal-körömmel ragaszkodik a pozíciójához, nem látok arra esélyt, hogy belássák alkalmatlanságukat és jó irányba tereljék a pártot. A kétes tisztaságú tisztújító kongresszust követően is számos alkalom lett volna arra, hogy az elnökség felvegye a kapcsolatot és megbékéljen a kritikusabb hangot képviselőkkel, például Toroczkai Lászlóval is, de sajnos éppen az ellenkezőjét tették. Semmibe vették és kirekesztették őket.

–  Csatlakozik a Mi Hazánk Mozgalomhoz? Tartja a kapcsolatot Toroczkaiékkal?

–  Független képviselőként folytatom parlamenti munkámat. Minden olyan ügyet támogatni fogok, amely a nemzet érdekét szolgálja, függetlenül attól, milyen irányból érkezik a felvetés. Toroczkai László munkáját figyelemmel kísérem és elismerem, és ha nem is értek vele egyet sok mindenben, az elvitathatatlan, hogy a jelenlegi nemzeti radikális oldal legkarakteresebb vezéregyénisége. Mivel a független képviselőkre más szabályok vonatkoznak, mint a frakciótagokra, így az e téren már jártas Dúró Dórával tartom a kapcsolatot, ő segít a vonatkozó jogszabályokban eligazodni.