Belföld

Elsöprő fideszes siker Józsefvárosban

Zuglóban a baloldali jelölt győzött

Nagyarányú győzelmet aratott a Fidesz jelöltje, Sántha Péterné a józsefvárosi időközi választáson.

Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), Józsefváros polgármestere vasárnap esti sajtótájékoztatóján ismertette, hogy a jelöltet - aki a kerület alpolgármestere - a választásra jogosultak 46 százaléka támogatta.

Elmondta azt is, hogy az adatok 100 százalékos feldolgozottsága mellett a függetlenként induló Pityinger László a voksok több mint 27, Bolba Márta pedig több mint 19 százalékát kapta. Huszár Péter, a Jobbik jelöltje 5,97 százalékot ért el, Konczos Lászlóra, a Magyar Munkáspárt jelöltjére pedig hatan szavaztak.
A polgármester értékelése szerint akik Sántha Péternének adtak felhatalmazást, azok a rendre, a biztonságra és Józsefváros további fejlődésére szavaztak, s ez megerősíti az önkormányzat vezetését abban, hogy jó az irány, helyes úton járnak.

Kocsis Máté kitért arra, hogy a VIII. kerületben 1990 óta hagyományosan alacsony a választási részvétel, a mostani voksoláson a jogosultak alig több mint 17 százaléka vett részt. Ez azt is jelzi ugyanakkor, hogy összességében rendben vannak a dolgok, nincs felfokozott választási hangulat, s az ellenzék sem tudott olyan mértékben mozgósítani, ahogy gondolta.

Kitért arra is: a helyzetet árnyalja, hogy "Soros György által pénzelt álcivilek" megpróbálták becsapni az embereket és saját ideológiáikat igyekeztek eladni a józsefvárosiaknak. Egytől egyig beálltak olyan jelöltek mögé, akiket függetlennek hazudtak - jelentette ki.

A polgármester megjegyezte: amit Pityinger László korábbi dalszövegírója megüzent, miszerint Józsefváros nem az, ami régen volt, azt ma a választók is megüzenték neki. Ez egy világos üzenet, annak a "gengszterkultúrának", amit képvisel, nincs helye, politikai többsége, társadalmi támogatottsága - fogalmazott Kocsis Máté, aki szóvá tette, hogy a média egy része Pityinger László kampányának építésén dolgozott és stábtagként viselkedett.

Sántha Péterné a tájékoztatón megköszönte a szavazóknak a bizalmat és jelezte, folytatni kívánja 6,5 éve megkezdett munkáját, hogy Józsefvárosban az emberek jobban éljenek.

Kocsis Mátét kérdezték a baloldali szavazatok összesített számáról is, amire úgy reagált: nem lehet azokat összeadni, véleménye szerint aki egy kétgyermekes evangélikus lelkészre szavaz, az nem szavaz Pityinger Lászlóra és ez fordítva is igaz. 

 A VIII. kerület 6. választókerületében azért tartottak időközi voksolást, mert Balogh István (Fidesz-KDNP) képviselő január 31-ével lemondott mandátumáról, a választói névjegyzékben mintegy 5500-an szerepeltek.

 A főváros XIV. kerületének 3. számú egyéni választókerületében azért kellett időközi képviselő-választást tartani, mert az egy évvel ezelőtt tisztázatlan körülmények között eltűnt MSZP-s önkormányzati képviselőnek, Sápi Attilának a jogszabályok szerint január végén megszűnt a mandátuma. Az időközi választáson hat jelölt indult és a baloldali Bitskey Bence nyert: a DK-MSZP-Párbeszéd jelöltje nyert.

Makranczi László, Zugló jegyzője arról tájékoztatta vasárnap este az MTI-t, hogy a győztes 790 szavazatot szerzett.
Ismertetése szerint Somodi Zoltán Józsefre, a Fidesz-KDNP jelöltjére 404-en szavaztak, Drevenka Monika, a Civil Zugló Egyesület és az Együtt közös jelöltje pedig 173 szavazatot kapott. Az LMP színeiben indult Csordás Balázs Gyula 81, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot képviselő Tóth Imre 109, a Magyar Munkáspárt jelöltje, Szentpáli Kolos pedig 6 szavazatot kapott.
A jegyző elmondta azt is, hogy az 5922 választásra jogosult mintegy negyede, 1569 ember ment el szavazni és mindössze hat érvénytelen szavazat volt az urnákban.