Belföld
Elmaradt a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése
Határozatképtelen volt a testület
A rendkívüli ülésen nem jelentek meg a Fidesz-KDNP és a Jobbik képviselői, a tíztagú MSZP-frakcióból öten, a függetlenek közül pedig ketten mentek el a reggel hét órára összehívott ülésre.
Tarlós István az ülés bezárása után újságírók előtt azt mondta, hogy a szocialisták teljesen váratlanul, egyetlen előterjesztés készítése nélkül hívatták össze a közgyűlést, majd bejelentették, hogy nem jönnek el. Majd "néhányan mégis bejöttek, és előadtak egy performanszt" - tette hozzá a főpolgármester.
Tarlós István főpolgármester nyilatkozik a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése után
A testület összehívását szocialista és független képviselők indítványozták, többek között a BKV gazdálkodását érintő kérdések miatt. Az MSZP fővárosi frakciója és a PM fővárosi képviselői pénteken jelezték, hogy nem vesznek részt az ülésen. Ezt azzal indokolták, hogy Tarlós István nem tud vagy nem akar elszámolni főpolgármesterségének négy évével, kudarcaival és korlátaival, amit az is bizonyít, hogy ismét indokolhatatlan időpontra, reggel hét órára hirdette meg a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését. A Jobbik pedig azt közölte: a szocialisták pártjuk választási eredményeinek javítása érdekében javasolták a rendkívüli ülés összehívását, ezért ők nem vesznek részt azon.
Ha valaki dolgozni akar a városért, akkor be tud jönni reggel hét órára - jelentette ki Tarlós István arra a felvetésre reagálva, hogy túlságosan korai időpontra hívta össze az ülést. Hozzátette, hogy az értekezletre a Fidesz-KDNP képviselői be akartak jönni, azonban miutána szocialisták bejelentették, hogy az általuk indítványozott közgyűlésre nem mennek el, ezt feleslegesnek ítélték.
Tarlós István szólt arról is, hogy négy évvel ezelőtt, amikor már rég át kellett volna adni a CET-et, itt kellett volna lenniük az Alstom szerelvényeknek, egyetlen egyszer nem jutott eszébe a gazdasági bizottság akkori elnökének, Tüttő Katának (MSZP), hogy "a választás előtt húsz perccel közgyűléseket rántson össze előterjesztések nélkül".
Az MSZP és az Együtt-PM tételes elszámolást vár
Az MSZP és az Együtt-PM azzal a szándékkal kérte a Fővárosi Közgyűlés összehívását, hogy azon tételes elszámolást kérjen Tarlós Istvántól, a főpolgármester elmúlt négyéves teljesítményéről, közölte Horváth Csaba, az MSZP budapesti frakcióvezetője és Kaltenbach Jenő Együtt-PM-es független fővárosi képviselő kedden, a sikertelenül összehívott közgyűlési ülés után.
Horváth Csaba elmondta: szerették volna elérni, hogy a városvezetés számoljon el az elmúlt négy év megoldatlan problémáival, így például a BKV-finanszírozás nehézségeivel, a Bálna üzemeltetésének gondjaival, valamint a csömöri szemétégető megépítése körüli problémákkal, amely miatt uniós források is veszélybe kerültek. A szocialisták azt várják Tarlós Istvántól, hogy írásban számoljon el teljesítményéről választóinak.
Kaltenbach Jenő úgy fogalmazott, Budapestnek az elmúlt négy évben nem főpolgármestere, hanem despotája volt, a Fővárosi Közgyűlés pedig kizárólag a Fidesz érdekeit szolgálta. Az ellenzéki politikus szerint ezt támasztja alá, hogy míg a kormánypártok az elmúlt években kényükre-kedvükre összehívtak közgyűléseket, addig az ellenzék javaslatait kivétel nélkül lesöpörték.
.Horváth Csaba közölte: korábban azért mondták azt, hogy nem vesznek részt az általuk kezdeményezett közgyűlésen, mert látták, hogy abból Tarlós István "kutyakomédiát" csinál, nem biztosítja az ülés megkezdéséhez szükséges kormánypárti többséget, de végül eljöttek, hogy ezen felülemelkedve megpróbálják elszámoltatni a főpolgármestert.
Az LMP európai mintára alakítaná át a BKV-finanszírozását
Az LMP európai fővárosi minták alapján azt javasolja, hogy az állam, a város és a tömegközlekedést használók egyenlő, egyharmad-egyharmad arányban vegyenek részt a BKV-finanszírozásában.
Erről Csárdi Antal, az ellenzéki párt főpoglgármester-jelöltje beszélt kedden újságíróknak, a sikertelenül összehívott Fővárosi Közgyűlés ülése után.
A fővárosi képviselővel nem rendelkező LMP jelöltje bohózatnak tartja a reggel történteket, ami bizonyítja, hogy a kormányoldal és a közgyűlési ellenzék is csak magával és kampányával foglalkozik a város gondjai helyett.
Csárdi Antal Budapest egyik legnagyobb problémájának a BKV finanszírozását nevezte, amelyet szerinte csak az LMP képes megoldani a források említett felosztásával. Az LMP szerint ezzel a módszerrel csökkenteni lehetne a jegyárakat és fejlesztésre is több pénz maradna.