Belföld
Elismerte a Szenttéavatási Kongregáció Mindszenty József bíboros életszentségét
Boldoggá avatás
Ahogyan azt korábban megírtuk, a testület csütörtökön ülésezett Mindszenty bíboros ügyében. Kovács Gergely kiemelte: a pozitív döntéshez kétharmados többségre volt szükség, az egyöntetű állásfoglalás tehát nagy elismerése annak, hogy Mindszenty bíboros hősies fokon gyakorolta az erényeket. „Ez is bizonyítja, hogy alakja tündököl” – tette hozzá. Tájékoztatásából kiderült, hamarosan sor kerülhet a Szenttéavatási Kongregáció bíborosainak és püspökeinek rendes ülésére, ahol a teológuskongresszus szakmai értékelésére alapozva fogalmazhatják meg azt a testületi véleményt, amelyet a kongregáció bíboros prefektusa terjeszt majd a Szentatya elé. Ferenc pápa ezután rendelheti el a hősies erénygyakorlásról szóló dekrétum kihirdetését, amelyet követően Isten Szolgáját Tiszteletreméltónak nevezhetjük. Ha elismerik a közbenjárására történt és egyházmegyei szinten már kivizsgált csodásnak tűnő gyógyulást is, akkor kerülhet sor a boldoggá avatásra. A misét követően a résztvevők, többek között Sára Botond józsefvárosi fideszes alpolgármester és Ugron Imre, a Mindszenty Alapítvány megbízott társelnöke megkoszorúzta a bíboros egész alakos szobrát.