Belföld
Elhunyt Szabad György
Kilencvenegy évesen eltávozott az első szabadon választott országgyűlés első elnöke, a rendszerváltozás kiemelkedő alakja

Sokan meglepődtek, amikor a 2014-es országgyűlési választás éjszakáján a győztes Fidesz elnöke, Orbán Viktor első útja Szabad Györgyhöz vezetett. Mint mondta, azért tett így, mert a személyes tiszteleten túl „fontos, hogy az előttünk járó nemzedék lehetővé tette a szabad választásokat”. Ezzel arra utalt, hogy negyedszázaddal korábban Antall Józseffel együtt Szabad György vezette az MDF delegációját a háromoldalú politikai egyeztetőtárgyalásokon, és a két történészből lett politikusnak oroszlánrésze volt abban, hogy Magyarországon 1990 tavaszán megtarthatták az 1947 óta első szabad választásokat.
Szabad György 1924. augusztus 4-én Aradon született magyar nemzetiségű, zsidó vallású polgári családban, és a Romániában háromszoros hátrányos helyzet egész életére meghatározta gondolkodását. Túlélte a német megszállást és a nyilas vészkorszakot éppúgy, mint a szovjet megszállást, 1945-ben a Független Kisgazdapárt tagja lett, de egy év múlva kilépett. A háború után elvégezte a történelem-levéltár szakot a Budapesti Tudományegyetemen, ahol négy évtizeden át tanított, fő szakterülete a reformkor és polgári átalakulás volt, több könyvet is írt eszményképéről, Kossuth Lajosról.
A bölcsészkar egyik legkiválóbb és legnépszerűbb tanára 1987-ben az első lakiteleki találkozón kapcsolódott be a politizálásba, s az MDF egyik alapítójaként kezdettől részt vett az Ellenzéki Kerekasztal munkájában. Páratlan történelmi tudásával, kivételes személyiségével és nemzeti szabadelvű, polgári értékrendjével nagyban segítette a demokratikus átalakulást.
Szabad György 1990-ben az MDF listájáról került be a Házba. Az akadémikus politikust az első Orbán-kormány alatt, 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével tüntették ki, s 2006-ban vehette át a Széchenyi-díjat. Az Országgyűlés és a Magyar Tudományos Akadémia saját halottjának tekinti.
Részvétnyilvánítások
Fidesz: El nem múló tisztelettel és örök hálával búcsúzunk Szabad Györgytől, a rendszerváltás után választott első Országgyűlés elnökétől. Egész életében hazáját szolgálta a legnehezebb időszakokban is: 1945-ben éppúgy, mint 1956-ban és 1990-ben. Nemcsak az Országgyűlésben végzett munkájával, hanem páratlan történelmi tudásával, kivételes személyiségével és értékrendjével is segítette Magyarország polgári átalakulását. Személyében bölcs hazafit, higgadt és megfontolt politikust veszített el a magyar közélet. Nyugodjon békében!
KDNP: Szabad György olyan időszakban töltötte be ezt a fontos pozíciót, amikor a friss magyar demokrácia még csak éppen elkezdett megerősödni, és a szocialista diktatúra emléke szinte kézzelfogható volt. A KDNP tisztelettel adózik Szabad György élete és munkássága előtt, együttérzését fejezi ki a családtagok és a gyászolók felé.
Tóbiás József, az MSZP elnöke: A Magyar Szocialista Párt megrendüléssel fogadta Szabad György halálának hírét. Szabad György az 1989-90-es rendszerváltás utáni első szabadon választott Országgyűlés konzervatív elnökeként egyszerre képviselte a magyar demokráciát, az egyetemes jogállamiságot és az egyesült Európa eszméjét. Az MSZP osztozik a család gyászában.
Schiffer András, az LMP társelnöke: Szabad György szerepe elengedhetetlen volt a kommunista diktatúra alatt a magyar alkotmányosság hagyományainak fenntartásában, valamint a diktatúra után, Antall Józseffel közösen, ezen hagyományok felelevenítésében. Tisztességéhez kétség nem férhetett, életműve annak példája, hogy a konzervatív politika nem az intézmények felforgatását, hanem a szerves jogállami hagyományok ápolását jelenti. Családjával őszintén együtt érezve osztozom a gyászban.
Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke: Szabad György életének minden szakaszát meghatározta a politika. Fiatalon maga is elszenvedője volt a szélsőséges, diktatórikus politikai eszméknek. Később tudósként és politikusként aktívan lépett fel a demokratikus értékek megszilárdulásáért a rendszerváltás meghatározó egyéniségeként. Politikusi, történészi érdemei vitathatatlanok. Osztozunk hozzátartozói, barátai és tisztelői gyászában. Nyugodjék békében!
Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke: Szabad György halálával egy olyan embert veszítettünk el, akinek tevékeny és fontos része volt a rendszerváltozásban, a harmadik Magyar Köztársaság jogállami berendezésében. Szerepe volt abban is, hogy ez az óriási politikai és társadalmi változás békés átmenet formájában történjen meg. Tisztelőinek, barátainak, politikai szövetségeseinek és gyászoló családjának sok erőt kívánok!
Emlékező későbbi házelnökök. „Sokunknak csak Tanár úr volt vagy Gyuri bácsi”
Kövér László (Fidesz): Nehéz megrendülés nélkül nyilatkozni Szabad György házelnök úrról a halála után néhány órával, hiszen utódai közül az ő székében nekem adatott meg az a kegyelem, hogy a legrégebb óta ismerhettem és a legközelebb kerülhettem hozzá. Mint az Ellenzéki Kerekasztalnál egymás mellett helyet foglaló, a rendszerváltozásért küzdő politikusjelöltek ültünk egymás mellett, két különböző generáció, ha szabad így fogalmazni, az apák és fiúk generációjának képviselőjeként. Ott alakult ki a rendszerváltoztató személyiségek idősebb generációja és az akkori fiatalok között olyan kapcsolat, amely segítette átvészelni, feldolgozni azokat az időket is, amikor az első szabad választások után időlegesen és látszólagosan – a politika logikájának megfelelően – különböző oldalakra kerültünk. Ha volt valami haszon a kommunisták kilencvennégyes visszatértében, az az volt, hogy kiderült, ez a különböző oldalra kerülés valóban csak időleges és látszólagos volt. Onnantól Szabad György elnök úr, aki sokunknak csak Tanár úr volt vagy Gyuri bácsi, végig, képviselőként is mellettünk állt, majd a háttérből barátilag, esetenként a közéletben megnyilatkozva segített bennünket. Támogatta azokat a törekvéseinket, amelyekről úgy ítélte, az MDF legjobb hagyományainak a folytatása.
Schmitt Pál (Fidesz): Nagy tisztelője vagyok Szabad Györgynek, aki politikusként és történészként is kiemelkedőt alkotott. Az Országgyűlés elnökeként példaképem volt, hiszen mindig a legdemokratikusabb módszerekkel vezette a munkát. Lerakta a házszabály alapjait. Európai polgárként igazi hazafi volt.
Katona Béla (MSZP): Úttörő politikus volt, nagyon becsületes és tisztességes módon végezte a feladatát.
Szili Katalin (MSZP): A rendszerváltás egy nagy személyiségétől búcsúzunk. Egyike volt a rendszerváltó politikai elit legtisztább jellemeinek. Személyében maga cáfolta a közéletet máig mérgező népies–urbánus ellentétet. Történész tudósként a múlttal foglalkozott, de tevékenysége példaként állítható a jövőnek. Emlékét megőrzöm.
A köztársasági elnök, az Országgyűlés elnöke és a miniszterelnök közös nyilatkozata
In memoriam Szabad György
Magyarország polgárai, akik hazájuk sorsára sajátjukként tekintenek, megrendülten fogadják a hírt: Szabad György professzor úr, a nemzeti gondolat és az új magyar demokrácia egyik vezéralakja, a Magyar Országgyűlés korábbi elnöke a mai napon eltávozott közülünk.
A családtagok mögé sorakozva hajtunk fejet professzorunk, tanárunk, politikai szövetségesünk és barátunk emléke előtt.
Áder János Kövér László Orbán Viktor