Belföld

Eleve kudarcra számít az MSZP

Kényszerhelyzetben vannak a fővárosi szocialisták

Az MSZP azzal számol, hogy Balázsovits Lajos sikertelen főpolgármester-jelölti szereplése a Demokratikus Koalíció (DK) felelőssége lesz, hiszen a színész-rendezőt Gyurcsány Ferenc ajánlotta a posztra. Az MSZP ezért nem is akadályozza meg az indulását – értesült lapunk. Ismeretes, Balázsovits Gyurcsány barátja, de a szerdai hárompárti egyeztetésen az Együtt-PM is kiállt mellette.

balazsovits
(Fotó: Kövesdi Andrea)

A szocialistáknál testületi döntésre van szükség a jelöléshez, az ügyben a budapesti párttanács a kompetens. Forrásaink még nem mertek semmi biztosat mondani a testületi döntésről, ugyanis a párttanács Kunhalmi Ágnes budapesti elnökké választását is csak szoros versenyben tudta meghozni. Kunhalmi mögött riválisa, Tüttő Kata csak öt szavazattal maradt le a fővárosi elnökségért folyó harcban.

Az MSZP egyébként kényszerhelyzetben van, hiszen a DK és az Együtt-PM is kinyilvánította, hogy a szocialista Horváth Csaba indítását elképzelhetetlennek tartja. Ha most nem állnak be Balázsovits mögé, ők lehetnek az összefogás kerékkötői. Ezt azonban nem kívánják kockáztatni. Az MSZP nemcsak a főpolgármester-jelölti, hanem a kerületi indulások terén is visszakozott. Eddig ugyanis a három párt közös indulása mellett érveltek, de a szerdai egyeztetésen már elfogadták az Együtt-PM javaslatát a koordinált indulásra. A kerületek nyolcvan százalékában már meg is egyeztek a pártok, vita Zuglóban, Angyalföldön és Ferencvárosban van.

Vidéken Győrben és feltehetően Pécsett is egymás ellen indulnak a baloldali jelöltek, Dunaújvárosban sincs hárompárti egyezség. Miskolcon a helyi Együtt-PM támogatja Pásztor Albert volt rendőrkapitány indulását, az országos vezetés viszont nem.

Dorogon az eddigi MSZP-s polgármester, Tittmann János kilépett a pártból, támogatóival együtt a szocialistákkal szemben indul az október 12-i választáson.