Belföld

Egyre többen engedhetik meg maguknak a rászorulók támogatását

A Fidesz mindenkit arra kér, segítse a Karitász akcióját

A Fidesz támogatja a Katolikus Karitász adomyánygyűjtő akcióját, egyben mindenkit arra bíztat, hogy a szervezeten keresztül segítsék a rászorulókat - jelentette ki Dunai Mónika a párt országgyűlési képviselője, amikor politikustársaival közösen ajándékcsomagokat adott át a Karitász gyűjtőpontján a budapesti Szent István téren csütörtökön.

Jó látni, hogy egyre többen vannak Magyarországon olyanok, akik megengedhetik maguknak a rászorulók támogatását - közölte a kormánypárti politikus.
Mint elmondta: arra kér mindenkit, hogy saját lakóközösségében is segítse a nélkülözőket és a sokgyermekes családokat.
Ugyanakkor arra bíztatott, hogy ne feledkezzünk el a határon túl élő Magyarokról sem; példaként említette, hogy választókerületéből, Rákosmentéről két teherautónyi adományt jutattak el Erdélybe, Böjte Csaba atya gyermekotthonába.

Menczer Erzsébet a Fidesz óbudai választókerületi elnöke hangsúlyozta: az adományozással az a céljuk, hogy karácsonykor  mindenki asztalára kerüljön meleg étel és a karácsonyfára szaloncukor.

Rónaszékiné Keresztes Monika, a Fidesz budapesti szervezetének elnökségi tagja hangsúlyozta: hogy a Fidesz számára mindig is fontos volt a rászorulók támogatása. Ezért arra kért mindenkit, hogy tartós élelmiszerekkel, gyermekjátékokkal, tisztítószerekkel és édességekkel járuljanak hozzá a Karitasz akciójához.

Az is elhangzott, hogy a Katolikus Karitasz január 2-ig, naponta délelőtt 11-től este 6-ig várja az adományokat a Szent István téren.