Belföld
Egyre több gyermek születik
Több gyermek született, a halálozások száma pedig csökkent
A születések száma nyolc hónapban emelkedett, februárban és októberben viszont valamivel kevesebb gyermek jött világra az egy évvel korábbihoz képest. A növekedés áprilisban (9,5 százalék) és júniusban (5,5 százalék) volt a legnagyobb. Összességében az év első tíz hónapjában született gyermekek száma 1979-cel, 2,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
A halálozások száma nyolc hónapban kevesebb, májusban és szeptemberben viszont több volt, mint 2013 megfelelő időszakában. Különösen a júniusi visszaesés volt számottevő, amikor az egy évvel korábbihoz képest 6,5 százalékos csökkenést mértek. Az év első tíz hónapjában 1,9 százalékkal kevesebben hunytak el, ami az előző évhez viszonyítva 1998-cal kevesebb halálozásból adódott.
Kitértek arra is, hogy a házasságkötések száma az év első hat hónapjában folyamatosan felülmúlta az egy évvel korábbit, azonban a július-szeptemberi időszakban kismértékben, októberben jelentősen, 9,8 százalékkal elmaradt attól. A legnagyobb mértékű emelkedés februárban történt, amikor kimagaslóan, 21,1 százalékkal több házasságot regisztráltak az előző év azonos hónapjához képest.
A halálozások száma mérséklődött, a születéseké emelkedett, ennek következtében a természetes fogyás üteme 3,8 ezrelékről 3,3 ezrelékre csökkent, ami a 2013. január-októberi 31 338-cal szemben 2014 első tíz hónapjában 27 361 főt jelentett - tartalmazza a KSH jelentése.