Belföld

„Egy újabb Soros-szervezet intézett nyílt támadást Magyarország ellen”

Kovács Zoltán: A Freedom House módszertana, eljárása politikailag motivált

A kormányszóvivő szerint politikailag motivált és elfogult a Soros Györgyhöz köthető Freedom House amerikai központú emberi jogi szervezet legfrissebb jelentése.

Kovács Zoltán a szervezet a politikai jogok és a szabadságjogok állapotával kapcsolatos jelentéséről kedden az MTI-nek azt mondta, ismerve a szervezet finanszírozási hátterét, teljesen nyilvánvaló, hogy egy újabb Soros-szervezet intézett nyílt támadást Magyarország ellen.

A szóvivő azt mondta, a Freedom House módszertana, eljárása politikailag motivált. 
Az értékelés is politikai, az Soros Györgyhöz, illetve azokhoz a liberális körökhöz kötődik, amelyekkel ideológiai és politikai értelemben vitában áll Magyarország - tette hozzá.

Kovács Zoltán problémásnak nevezte, hogy a szervezet jelentéseiben nem köszöntek vissza azok a nyilvánvaló jogsértések, amelyek 2006. október 23-án történtek, amikor a jogállamiságot lábbal tiporták.

Hangsúlyozta, az az alapvető probléma a Freedom House nevű szervezettel, hogy az egy Soros-szervezet, elfogult, és  politikai érdekből és motivációból támadja az országot.

A Freedom House a napokban hozta a nyilvánosságra Freedom in the World című jelentését. A szervezet honlapján található elemzés szerint Magyarország a szabad országok közé tartozik, az elérhető száz pontból 72 kapott, ezzel az uniós tagállamok közül a legkevesebb pontja van. Az emberi jogi szervezet aggodalmát is megfogalmazta, mert szerinte a civil szervezetek és az ellenzék növekvő megfélemlítése miatt az állampolgárok Magyarországon egyre inkább tartanak attól, hogy politikai véleményüket megfogalmazzák.

"Sem Sorost, sem a hozzá kötődő szervezeteket nem választotta meg senki"

Soros Györgyről és tevékenységének megítéléséről közöl nagy terjedelmű, interjúrészleteket is tartalmazó írást keddi nyomtatott kiadásában a Financial Times Andrew Byrne tudósító tollából. A londoni gazdasági napilap megszólaltatja Kovács Zoltán kormányszóvivőt is, aki szerint a Soros-alapítvány szervezetinek tevékenysége körüli viták központjában "két, egymással ütköző demokrácianézet áll".

Kovács Zoltán a londoni gazdasági napilapnak kijelentette: sem Soros Györgyöt, sem a nevéhez kötődő szervezeteket soha senki nem választotta meg. A kormányszóvivő szerint ezek a szervezetek egyértelműen belefolynak annak meghatározásába, hogy miként szülessenek a politikai döntések, és "ez helytelen".

A Nyílt Társadalom Alapítvány egy illetékese a Financial Timesnak azt mondta: a populista politikusok úgy gondolják, hogy a politika az ő tulajdonuk, és ha valaki támogatja az eltérő nézetek kifejezésre juttatását, azt birtokháborításnak tekintik. 

A Financial Times megszólaltatja Eli Hazant, a Likud izraeli kormánypárt külkapcsolatokért felelős igazgatóját is, aki kifejti: Soros György nem tud választásokat nyerni, ezért más módszerekkel igyekszik érvényesíteni elképzeléseit. "Ha segíthetek más szervezeteknek vagy kormányoknak abban, hogy fellépjenek Soros ellen, azt örömmel teszem, mivel olyan ideák küzdelméről van szó, amelyek a világ jövőjét formálhatják" - fogalmaz a Likud magas rangú illetékese a londoni napilapnak nyilatkozva.

Judicial Watch: A Soros-szervezetek megpróbálták befolyásolni a macedón választásokat is

A Judicial Watch konzervatív jogvédő alapítvány az amerikai kormányzat beperlésével szerzett információt a Soros-szervezetekről, amelyek tevékenységükkel a macedón és az albán belpolitikát akarták befolyásolni - mondta a szervezet igazgatója kedden az M1 aktuális csatornának adott interjúban.

Christopher J. Farrell közölte, a Soros Györgyhöz köthető szervezetek több millió dollárnyi támogatást kértek és kaptak, hogy megpróbálják befolyásolni a macedón választások kimenetelét.
Hozzátette: ezek a szervezetek mindenféle politikai aktivitást végeztek és becslések szerint csaknem 186 dollárt költöttek szavazóként Macedóniában.
Az igazgató azt mondta, szervezete a kormányzat ellenőrzését tekinti feladatának. Ha kell, bírósághoz fordulnak - mondta -, így tudták felderíteni a Soros-féle tevékenységet Macedóniában és Albániában.
Szerinte Soros György mindezt a saját maga érdekében csinálja, "perverz módon" kitalálta, hogyan működtesse vagy befolyásolja a kormányzatokat, az amerikai állami különböző szerveit, akár a külügyminisztériumon vagy olyan szervezeteken keresztül, mint az amerikai nemzetközi fejlesztési ügynökség (USAID).
Christopher J. Farrell szerint Soros György köreihez tartoznak az úgynevezett politikai rosszfiúk, például az amerikai külügyminisztériumban is vannak politikai szövetségesei, akikkel hasonló a gondolkodása és közös globális szemléletmódot képviselnek.
Azt firtatta, miért vesz részt az Egyesült Államok Külügyminisztériuma olyan tevékenységekben, amelyek az alternatív médiát támogatják komoly tőkével, és miért tartja fenn még mindig a kapcsolatot Sorossal és a Soros-alapítványokkal.
Azon véleményének is hangot adott, hogy a washingtoni profi politikai osztály kívülállóként tekint Donald Trumpra, mert az elnök nem hivatásos politikus és nem szentelte egész életét a közpolitikának. Szerinte ez a politikai osztály keresztbe tesz saját elnökének, sőt nyíltan szabotálja a munkáját.
A Judicial Watch igazgatója ezzel magyarázta azt, hogy bár Donald Trump erős kapcsolatot szeretne Magyarországgal, a külügyminisztérium politikai döntéshozóinak egy része - amely az Obama-kormányzatból marad ott - nem képes haladni a korral, ezért Orbán Viktor és Magyarország érdekei, valamint Donald Trump és az Egyesült Államok érdekei ellen dolgoznak.