Belföld
Egészségügyibér-emelés
Ónodi-Szűcs: Az orvosoknál a pótlék vagy túlmunkadíj is növekszik
Emlékeztetett: a többlépcsős béremelésről szóló megállapodás az érdekképviseletekkel korábban indult sztrájktárgyalás eredményeként született tavaly, amikor a szakdolgozók bére átlagosan 26,5 százalékkal, míg az orvosoké bruttó százhétezer forinttal emelkedett. Idén november 1-jével a szakdolgozók tizenkét százalékkal kaptak magasabb bért, a szakorvosok fizetése bruttó százezerrel, a rezidenseké ötvenezer forinttal nőtt. Az orvosok esetében a pótlék vagy túlmunkadíj is emelkedni fog – tette hozzá az államtitkár.
Arra a felvetésre, hogy az érdekképviseletek még ebben az évben plusz egyhavi korrekciót kértek, azt válaszolta, folynak a tárgyalások. A védőnők bérhelyzetével kapcsolatban közölte, az ő helyzetüket jelenleg nem tudják bértáblában rendezni, hiszen eltérő működési formában dolgoznak, de arra kaptak megbízást a kormánytól, hogy dolgozzák ki a védőnői ellátás új modelljét. Ez megtörtént, most a tárgyalások következnek. Puskás Imre, a Fidesz szóvivője egy másik sajtótájékoztatón a távirati iroda beszámolója szerint rámutatott: az ellenzék sem tavaly, sem idén nem támogatta az egészségügyi dolgozók béremelésére fedezetet nyújtó költségvetést, 2010 előtt pedig még egyhavi bért is elvettek tőlük. Azokban az években az egészségügyből hatszázmilliárd forintot vontak ki, a kórházak eladósodtak, és romlott az ellátás színvonala – idézte fel a szóvivő. Megjegyezte: most sok-sok ígéretet lehet hallani az egészségüggyel kapcsolatban a „Gyurcsány-párttól”, a szocialistáktól és a Jobbiktól is, de ezek valóságtartalma „rendkívül szerény”.