Belföld
Dúró Dóra kilépett a Jobbikból
Novák Előd is a közösségi médiában jelentette be kilépését
"Véget ér egy korszak, lezárul egy hosszú időszak: sok bajtársammal együtt kilépek a Jobbikból, mert nincs hova hátráljunk, s vétkesek közt cinkos, aki néma" - olvasható Dúró bejegyzésében, ahol a képviselő azt is kiemelte: a párt alapító nyilatkozatához hűen "úgy érezzük, erkölcsileg most már a kilépés a helyes döntés".
Ugyancsak a közösségi oldalon jelentette be távozását Szőcs Norbert , a párt Baranya megyei elnöke, aki a pártvezetés "vállalhatatlan etikai döntésére" , és a Dúró Dóra elleni "aljas támadásra" hivatkozva mondott le a Baranya megyei elnökségről és a bólyi szervezet vezetéséről is, jelezve, hogy az utóbbi feloszlatja magát.
A Facebookon jelentette be kilépését Fazekas Gabriella is, aki 2010-ben a párt terézvárosi polgármester-jelöltje volt. "A tisztújítás előtti sokszor erőszakos agitáció, - főleg azok irányába, akik nem rejtették véka alá a véleményüket - Torockai László előre levezényelt eltávolítása, Dúró Dóra elleni, az 50-es éveket idéző koncepciós eljárás, mellyel kizárták a frakcióból és mandátuma visszaadására szólították fel., a pohár túlcsordult. A számomra nehéz döntést a mai nappal meghoztam, kilépek a Jobbik tagjainak a sorából" - fogalmaz Fazekas.
Dobi Zsolt, a párt Csongrád megyei sajtófőnöke szintén a Facebookon közölte, hogy kilép a Jobbikból. Wass Albertet idézte: "Számomra nem vigasztalás, hogy millióknak fáj ugyanaz, ami nekem. Magamnak fáj, ami bennem fáj."
Toroczkai László, a párt volt alelnöke május 22-én jelentette be, hogy Mi magunk néven platformot alakítana a Jobbikon belül azért, hogy visszatereljék a pártot az alapító okiratban lefektetett szellemiséghez. A Jobbik országos elnöksége ezt követően kérte fel Sneider Tamást és Gyöngyösi Mártont, hogy kezdeményezzen etikai és fegyelmi eljárást Toroczkai László ellen, aki a Jobbik május 12-i tisztújításán a szavazatok 54 százalékával elnökké választott Sneider Tamás kihívója volt.
Dúró Dóra: A Jobbik sokkal több, mint Vona Gábor
A Jobbik sokkal több, mint Vona Gábor, a párt volt elnöke és az a folyamat, amelyet Vona Gábor és az ő vezetésével a párt végigvitt az elmúlt két évben - mondta Dúró Dóra.
Az országgyűlési képviselő pénteken az M1 aktuális csatornán azt mondta: a tisztújításhoz köthető mindaz, ami meghatározza a Jobbikban kialakult helyzetet. Hangsúlyozta: nem szeretett volna kilépni, szerinte nem neki és nem a pártból kizárt Toroczkai László volt alelnök követőinek kellett volna kilépniük, mert ők azt az irányvonalat viszik tovább, amelyet a Jobbik alapító nyilatkozatában is rögzítettek. Ő és Toroczkai László is azt szerette volna, hogy ezt az eredeti irányvonalat visszaállítsák - tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy visszaadja-e mandátumát, úgy válaszolt: nem döntötte el, mindkét oldalról nagy rajta a nyomás. Jelezte: az elnökség felszólította arra, hogy mondjon le róla, a másik részről viszont azt érzi, hogy a csalódottak bíznak benne. Erkölcsileg nagy támogatást jelent neki Pongrátz András, Pongrátz Gergely 1956-os szabadságharcos testvére, aki azt kérte, hogy a Jobbik eredeti szellemiségét képviselje az Országgyűlésben. A végső döntését június 23-a után, a Toroczkai László által szervezett összejövetelt követően hozza meg. Dúró Dóra úgy fogalmazott: ha azt látja, hogy van valós társadalmi igény arra, hogy megtartsa a mandátumát és egy új politikai formáció alakul ki, "nem zárkózik el a feladat elől".
Kitért arra is: bízik benne, hogy a kilépési hullám jobb belátásra téríti a vezetőket, illetve egy olyan közösség létrehozását eredményezi, amelynek "van lelke" és kitart véleménye mellett "nemzetstratégiai kérdésekben" akkor is, ha ez a liberális oldalnak nem tetszik.