Belföld

„Debrecen sikertörténet, zászlóshajó”

Orbán Viktor: Itt nagyon erőteljes a nemzeti gondolat támogatottsága

A politikai menekülteket mindig barátsággal fogadtuk, azonban az ide érkezők nem menekültek, hanem bevándorlók, akik illegális határátlépéssel kezdik itt-tartózkodásukat – mondta Orbán Viktor Debrecenben. A miniszterelnök a Modern városok programjának keretében látogatott a cívisvárosba, ahol megállapodást írt alá a fejlesztésekről Papp László polgármesterrel.

Orbán Viktor és Papp László 20150519
Indulhatnak a fejlesztések. Orbán Viktor és Papp László (Fotó: MTI - Czeglédi Zsolt)

„Brüsszel azt akarja, hogy akik ide érkeztek, azok maradjanak is itt, sőt még többen érkezzenek, mi viszont azt, hogy ne jöjjenek már többen, és akik itt vannak, azok menjenek haza” – jelentette ki tegnap Orbán Viktor miniszterelnök Debrecenben az Európai Unió és hazánk bevándorlást érintő vitáját összefoglalva. Szerinte Debrecenben nem menekült-, hanem bevándorlótábor működik, azt a fejlesztés helyett be kell zárni. Hozzátette, más európai országokkal szemben mi nem akarunk bevándorláspolitikával foglalkozni.

A miniszterelnök szerint a politikai menekülteket mindig is korrektül, barátsággal fogadtuk. Azonban a hozzánk érkezők nem menekültek, hanem bevándorlók, akik jobb életkörülményekre vágynak. Kifejtette, ezt megértjük, de nem lehet egy másik országba úgy megérkezni, hogy a törvények megsértésével kezdik az itt-tartózkodásukat. „Az illegális határátlépés bűncselekmény, a büntető törvénykönyv világosan szabályozza” – fogalmazott. Elmondta, az Európai Unió olyan szabályokat kényszerít az országra, hogy ez a cselekedet ne legyen bűncselekmény, ezt pedig elfogadhatatlannak tartja.

A kormányfő a debreceni fejlesztésekről megállapodást írt alá Papp László polgármesterrel. Kijelentette, a kormány úgy tekint Debrecenre, mint egy sikertörténetre, egy sikeres ország zászlóshajójára. A városban 1998 óta minden önkormányzati és parlamenti választást a Fidesz nyert meg. Orbán Viktor szerint ezért itt a nemzeti gondolatnak, a polgári fejlődésnek és a keresztény értékeknek nagyon erőteljes a támogatottsága. Ez felelősséget jelent a kormány számára.

Kifejtette, a városban Győrrel, Székesfehérvárral, Tatabányával, Kecskeméttel szemben még nincs teljes foglalkoztatottság, de itt is ez a cél. Mint folytatta, ötmilliárdos új innovációs fejlesztések indulnak, huszonegymilliárd forintból épül meg az intermodális közlekedési csomópont, az integrált busz-, és vonatpályaudvar. Tizenhatmilliárdból újítják meg a Debrecen és Püspökladány közötti vasútvonalat. A tervek szerint hat-hétszáz hektáros, új ipari parkot alakítanak ki a város környékén, az állam földtulajdont biztosít a városnak, és támogatják az ehhez kapcsolódó területszerzéseket is. A debreceni repülőteret 1,2 milliárdból fejlesztik, ezen kívül új, angol nyelvű alap- és középfokú oktatási intézményt hoznak létre. A fővárosi Népligethez hasonlóan a kiemelt fontosságú Nagyerdő és a strandfürdő turisztikai fejlesztéseire négymilliárd forintot szánnak.

Újságírói kérdésre válaszolva a miniszterelnök azt mondta, az M35-ös autópálya-szakasz megvalósítása a tervek szerint halad. A kormány fejlesztési kabinetjének a felelősségi körébe tartozik, hogy a középítkezési projektekben egy bizonyos értékhatár felett minden döntés átmenjen, de ők nem választanak ki egyet sem a pályázatokból. A döntésmechanizmusban semmi rendkívüli nincs, ezt az Európai Unió is jóváhagyta, más országokban is bevett intézkedés.

Egy másik kérdés a homofóbia-elleni világnapra vonatkozott, a kormányfő válaszában arról beszélt, hálás a homoszexuálisoknak, hogy nem a céljukkal szembeni hatást kiváltó – más országokban jellemző – provokatív magatartást folytatják. Bár az alkotmány világosan különbséget tesz a házasság és a más együttélési formák között, a „mi életfogásunktól eltérő” életmódot folytatók biztonságban vannak, és megkapják az emberi méltóság őket megillető tiszteletét.