Belföld

„Czeglédy Csaba Gyurcsány Ferenc strómanja”

A kormány döntött a kártalanításról a Czeglédy-ügyben

A Fidesz szerint Czeglédy Csaba Gyurcsány Ferenc DK-elnök strómanja, a feladata pedig az volt, hogy pénzt gyűjtsön a volt miniszterelnöknek és pártjának, a DK-nak.

Budai Gyula, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: "Czeglédy Csaba bűnszervezete" több mint 3 milliárd forintos áfacsalást követett el, de nemcsak az államot, hanem diákokat és nyugdíjasokat is megkárosított. A Gyurcsány család tulajdonában lévő Altus Portfólió háromszor adott kölcsön pénzt "Czeglédy Csaba bűnszervezetének", ami egyrészt felveti a tiltott pénzügyi tevékenységet, másrészt arra utal, hogy "a Czeglédy-botrány mögött Gyurcsány Ferenc és a DK áll" - tette hozzá a fideszes politikus.

Szavai szerint az egyébként "egymással folyamatosan veszekedő baloldal" ebben a kérdésben teljesen összezárt, ugyanis minden baloldali párt "kiállt Czeglédy ártatlansága mellett".
Budai Gyula úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc nemcsak hogy védi Czeglédy Csabát, hanem felháborító módon cinikusan nyilatkozott a károsult diákokról.

Mivel hetek óta nem tudni - folytatta a képviselő -, hogy miért pénzelte Gyurcsány "Czeglédy Csaba bűnszervezetét", ismét arra szólítják fel a DK-t és elnökét: álljanak ki a nyilvánosság elé, és közöljék, mit tudnak az ügyről, "esetleg mondják el, mekkora összeg jutott Gyurcsány Ferenchez, illetve a DK pártkasszájába".

Jelezte, hogy egy makói iskolaszövetkezettel összefüggő, költségvetési csalás gyanúja miatt zajló büntetőeljárásban szerdán tanúként hallgatják meg az előzetes letartóztatásban lévő szombathelyi önkormányzati képviselő Czeglédy Csabát, mivel az iskolaszövetkezet alapítójának nyilatkozata szerint Czeglédy vette rá a szövetkezet létrehozására.

Budai Gyula úgy összegezte a Fidesz álláspontját: "a Czeglédy-ügy nem más, mint Gyurcsány Ferenc és a baloldal korrupciós ügye".
A kártalanítás részleteit firtató felvetésre közölte: a kormány szerdai ülésén várható döntés az ügyben.
Arra a kérdésre, hogy fenntartja-e azt a korábbi állítását, amely szerint minden bíró "komcsi", azt felelte: ez a magánvéleménye.

A kormány döntött a kártalanításról a Czeglédy-ügyben

Döntött a kormány szerdai ülésén a Czeglédy-ügy kártalanítási folyamatáról - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ. "A kormány fontosnak tartja, hogy az úgynevezett Czeglédy-ügyben a diákok és más érintett munkavállalók önhibájukon kívül ne szenvedjenek kárt" - tették hozzá

A Hirado.hu által nyilvánosságra hozott kormányrendelet 1. pontja az alábbiakat fogalmazza meg: „a Human Operator Zrt. által vezetett céghálózat által munkavégzésre kiközvetített, a ki nem fizetett munkabérükkel, díjazásukkal megkárosított fiatal és nyugdíjas munkavállalók rendkívüli és méltányosságon alapuló, a lehető leggyorsabb megsegítése érdekében az 1. mellékletben ismertetett társadalmi cél érdekében az állam pénzbeli segítséget (a továbbiakban: állami jóvátétel) nyújt e rendeletben foglaltak szerint.”

Az előterjesztés a kártalanításra jogosultak körét is részletezi.

Állami jóvátételre jogosult az a magánszemély,

  1. akit a 2017. május 1. és 2017. június 30. közötti időszakban a Human Operator Zrt. által vezetett céghálózat közvetített ki foglalkoztatási vagy más munkavégzésre irányuló jogviszonyban történő munkavégzésre, és

  2. az a) pontban meghatározott jogviszonyából fakadóan a részére ki nem fizetett munkabérét, jövedelmét, egyéb díjazását illetően követelése áll fenn e rendelet hatálybalépésének időpontjában, továbbá

  3. a b) pontban szereplő követelése érvényesítése iránt nem indított polgári peres eljárást.

(3) A (2) bekezdésben foglalt jogosultakon túl állami jóvátételre jogosult azon magánszemély is, aki az (1) bekezdés a) és b) pontjában fennálló feltételek szerinti követelése érvényesítése iránt – az e rendelet hatálybalépését megelőzően indított – polgári pertől eláll.

A legegyszerűbb, ha a károsultak a területileg illetékes kormányablakokhoz fordulnak a kártalanítási igényeikkel.

Az állami jóvátétel iránti kérelem személyesen a jogosult lakóhelye szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatalnál (a továbbiakban: kormányhivatal) nyújtható be 2018. február 28-ig – fogalmaz az előterjesztés.

(2) Az (1) bekezdés szerinti határidőn belül állami jóvátétel iránti kérelem bármely integrált ügyfélszolgálaton (a továbbiakban: kormányablakban) is előterjeszthető.

Csatolni kell minden dokumentumot, mely a munkavégzés jogviszonyát bizonyítja

Az állami jóvátétel iránti kérelemhez a jogosultnak csatolnia kell valamennyi, a rendelkezésére álló, a jogosultságot alátámasztó írásbeli dokumentumot, különösen a foglalkoztatási vagy más munkavégzésre irányuló jogviszonya fennállására, a jogviszony időtartamára és a munkavégzés helyére, valamint a munkabérre, jövedelemre vagy díjazására vonatkozó dokumentumokat.