Belföld

Családbarát fordulat, bizalom a jövő iránt

Valami megmozdult, egyre szorosabb az együttműködés a gyermekvállalást szorgalmazó szervezetek között – mondta a hét végi rendezvényre készülő Ficsak elnöke, Király Nóra

Magyarország megújulóban van és ennek legfontosabb jele, hogy a családok erősödnek – mondta lapunknak Király Nóra. A Fiatal Családosok Klubjának alapító elnöke beszélt arról is, hogy egyesületük számos programmal készül 2018-ra, a családok évére, elsőként e hét végén, amikor közös szabadtéri sportolásra várják a családokat.

Kiraly-Nora
Király Nóra felrázná a tél végi szürkületből a fiatal családosokat (Forrás: kiralynora.hu)

Szombaton, délután két órától Dunakeszin tartja Jégmajális elnevezésű rendezvényét a Fiatal Családosok Klubja, azaz a Ficsak. A szervezet elnöke, Király Nóra lapunknak elmondta, arra szeretnék felhívni a családok figyelmét, hogy télen is érdemes kimenni a szabadba. Testet és lelket egyszerre szeretnék felrázni a tél végi szürkületből. Úgy fogalmazott, „a hideg, jó levegő egy pillanat alatt elsöpri a tespedtséget, a sport remekül átmozgatja az ellustult izmokat, a Téli Olimpia magyar résztvevőiért való szurkolás pedig felpezsdíti a lelket”. A Jégmajálison korcsolyázásra, jó hangulatú játékokra és zenés kísérőprogramokra is számíthatnak a résztvevő családok. Akik személyesen nem tudnak eljönni a rendezvényre, de máshol, máskor sportolnak, kirándulnak télen, és megosztják az ezt megörökítő fotóikat a Ficsak Facebook oldalán, részt vehetnek egy nyereményjátékban, melynek díjai további segítséget nyújtanak az aktív, sportos élethez. Király Nóra elmondta, a Jégmajális névvel tudatosan a tavaszt idézik a télben, azt szeretnék érzékeltetni, hogy februárban ugyanolyan jó érzés lehet közösségben időt tölteni. A Ficsak minden akciójával az egészséges, teljes életre buzdít, testi, lelki és szellemi aktivitásra hívja a fiatal családokat és persze a kevésbé ifjú családtagjaikat is – hangsúlyozta.

A magyar családszervezetek képviselői és az Emberi Erőforrások Minisztériumának családügyi államtitkára a napokban zárt körű megbeszélést tartottak. Ezzel kapcsolatban Király Nóra elmondta, érezhetően megmozdult valami Magyarországon, szorosabb és gyakoribb az együttműködés a családszervezetek között, „mintha az évtizedek óta búvópatakként jelen lévő erők lassacskán a felszínre törnének”. Ezt a felemelő összefogást élték meg a Ficsak által szervezett Családszervezetek II. Jótékonysági Vásárán is, melyhez több mint száz civil szervezet csatlakozott – tette hozzá. Kiemelte, a családszervezetekkel való találkozás megerősítette abban, hogy egyre többen mondanak igent a házasságra, a gyermekvállalásra, a minőségi emberi kapcsolatokra és a tartalmas, aktív életre. „Magyarország megújulóban van, és ennek legfontosabb jele, hogy a családok erősödnek és bizalommal vannak a jövő iránt. Ez a legtöbb, amit kívánhatunk magunknak, családjainknak, hazánknak” – fogalmazott. Beszélt arról is, hogy a Ficsak idén, a családok évében is számos programmal készül, február folyamán a Házasság hete rendezvénysorozathoz kapcsoló programokat, márciusban pedig a női értékekről, a nők társadalmi helyzetéről és felelősségéről szóló konferenciát szerveznek majd.

A Ficsak vezetője elmondta, szervezetük munkatársai jórészt családosok, édesanyák, így a munkarendjük is ehhez az élethelyzethez igazodik, „amikor a gyerekeket kell az oviból, iskolából elhozni, különórára vinni, nálunk mindenki az otthoni műszakot végzi, de a lelkesedés és az ügyszeretet az esti fektetés utáni munkát is feltételezi olykor”. Király Nóra a Ficsak vezetése mellett Újbuda alpolgármestereként dolgozik, aktív sportoló és nem utolsósorban öt gyerek édesanyja. Saját bevallása szerint mindezt folyamatos újratervezéssel tudja összehangolni. Úgy fogalmazott, „a szüleim és a férjem támogatása nélkül mindez nem működhetne, nagyon hálás vagyok nekik. Az energiám is elsősorban belőlük, a szeretteimből fakad, meg abból a jóérzésből, ami egy sikeres program, egy fontos kezdeményezés megvalósulása után eltölt. A sport pedig a mindennapi üzemanyag, mozgás nélkül el sem tudnám képzelni az életemet!”