Belföld

Civilek a vidékiekért

A CÖF gépbeszerzésekkel növelné a termékeknek az értékét

 Falusi családi vállalkozások megvalósítását segítő programot indít útjára a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA).

Csizmadia László emlékeztetett: a CÖF-CÖKA még az ősszel stratégiai megállapodást kötött a Földművelésügyi Minisztériummal és a magyar élelmiszerláncokkal, annak érdekében, hogy a segítségükkel megszervezhessék a helyi termelői közösségeket. Ezek nyomán lehetségesnek tartják egy olyan kisgépbeszerzési program megvalósítását, amelynek segítségével a termelők többletértéket állíthatnának elő.

Csizmadia László példaként említette a gyorsfagyasztó, az aszaló, a tésztakészítő, vagy a pasztőröző berendezéseket. Ezekkel növelhetik a falusiak az előállított termékek minőségét, értékét. Az élelmiszerláncoktól pedig azt kérik, hogy csomagolóanyagokkal, üvegekkel, dobozokkal, címkékkel segítsék a kisvállalkozásokat. Ifjabb Lomnici Zoltán a CÖF-CÖKA szóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy egyes bankok az őket elmarasztaló ítéletek után is folytatnák a hitelesek megkárosítását, ami ellen fel akarnak lépni. Szükségesnek tartják a személyi felelősség megállapítását is azon bankoknál, amelyek tisztességtelenül jártak el ügyfeleikkel szemben.



Elegük lett a baloldali rágalmakból
A közrádió műsorában azt állította Szigetvári Viktor, az Együtt társelnöke, hogy a CÖF-CÖKA folyamatosan hazudik a pénzügyi elszámolásáról, ezért a civilszervezet keresetet nyújtott be ellene. Szigetvári erre úgy reagált, hogy ő maga és a pártja minden vizsgálatot és politikai vitát vállal, mert nincs semmiféle titkolni valójuk.