Belföld
Busszal érkeznek a migránsok Letenyére
Nem lesz állandó határvédelmi infrastruktúra a magyar-szlovén határon
A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal konténereket állít fel, amelyben egyszerre több migráns regisztrációjára nyílik lehetőség - közölte Rigó Csaba kormánymegbízott - aki Vigh László fideszes zalai országgyűlési képviselővel tekintette meg az ideiglenes határzárként szolgáló drótakadály telepítését.
Benkő Tibor: Több ezer katonával védi a határokat honvédség
Több ezer fegyveres katonával, terepjárókkal, harcjárművekkel is jelen lesz az ország déli határainál a Magyar Honvédség. Az ország határainak védelmében hozott katonai intézkedésekről a Honvéd Vezérkar főnöke beszélt az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorfolyamában.
Benkő Tibor elmondta: a katonák folytatják a műszaki határzár építését; horvát-magyar határnál is több elemből áll majd össze a védelem. Kérdésre válaszolva azt mondta: jól áll az építés, tartani tudják a terveket.
A vezérkari főnök felidézte, hogy a Határozott fellépés 2015 elnevezésű gyakorlatot a migrációs helyzet nyomán rendelte el szeptember 6-án. A 9-én kezdődött gyakorlat már befejeződött. Ennek során a honvédség felkészült a migrációs nyomásból fakadó új - már az Országgyűlés által is megszavazott - feladatokra. A jogszabályban részletesen meg van határozva, hogy pontosan milyen rendészeti feladatokat és hogyan láthatnak el a katonák. Szükség esetén igazoltathatnak, átkutathatnak és tömegkezelési feladatokat is ellátnak. A katonák fegyverhasználati szabályai nem változtak - tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy hány katonával lesz jelen a honvédség a határon, a vezérkari főnök azt mondta: a gyakorlaton több mint 4300 katona vett részt, ennél kevesebben nem lesznek.
.A magyar-horvát határon elsősorban azokon a pontokon szükséges az ideiglenes határzár kialakítása, ahol a Mura nem jelent elegendő természetes védelmet. Jelenleg a murakeresztúri vasútállomás térségében, valamint Letenyén az autópálya- és a közúti határátkelőnél állítja fel a honvédség a drótakadályt - jelentette ki a kormánymegbízott. A tulajdonsokat tíz méteres szélességű sávra vonatkozóan kártalanítják a tulajdonosokat
Rigó Csaba azt is elmondta: a magyar-szlovén határnál is elkezdődött a drótakadály telepítése, ami a horvát határ közelsége miatt indokolt. Vigh László többek között arról beszélt, hogy szeretnék, ha a zöldhatáron folyó munkálatok minél hamarabb befejeződnének, és a gyorstelepítésű drótakadály kiépítése után a második kerítés építése is elkezdődne. "Emberi, fizikai és jogi határvédelemre" van szükség, amiben Magyarország "egyedutas politikát" folytat, de láthatóan ezt Európa is követni fogja. A menekültek áradatát csak regisztrációval, a megfelelő átlépési pontokon szabad beengedni Európába - hangsúlyozta.
KKM: Nem lesz állandó határvédelmi infrastruktúra a magyar-szlovén határon
A külgazdasági és külügyminiszter telefonon konzultált szlovén kollégájával, Karl Erjaveccel, és tájékoztatta, hogy Magyarország nem épít állandó jellegű határvédelmi infrastruktúrát a magyar-szlovén határon - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) csütörtökön az MTI-vel.
Szijjártó Péter arról beszélt szlovén kollégájával, hogy a két ország belügyminiszterei előzetesen konzultáltak a szükséges lépésekről abban az esetben, ha a bevándorlókat Horvátország Szlovénia felé szállítja tovább. Ennek jegyében zajlanak előkészítő földmunkálatok a magyar-szlovén határon.
Szijjártó Péter kijelentette: Magyarország nem fog állandó jellegű határvédelmi infrastruktúrát építeni a magyar-szlovén határon.
Ha a fejlemények indokolják, hogy átmeneti, ideiglenes, fizikai határvédelemre lesz szükség, akkor annak létesítése kizárólag a szlovén féllel való előzetes egyeztetést követően kezdődhet meg - áll a tárca közleményében.
Szlovéniát meglepte a magyar kerítés
Szlovéniát meglepte a magyar kerítés a magyar-szlovén határon, amelynek építéséről Magyarország előre nem értesítette Ljubljanát - jelentette ki Bostjan Sefic, a belügyminisztérium államtitkára csütörtökön. Az éjszaka folyamán vettük észre az aktivitást a magyar határon, amikor elkezdték odaszállítani a drótokat és az anyagokat - mondta. Magyarország a kerítés építésről csak később értesítette Ljubljanát - tette hozzá.
Vesna Györkös Znidar belügyminiszter a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy több együttműködést várt volna egy szomszédos országtól. Közösen kellett volna megállapodni a menekültválság kezelését illetően - szögezte le.
A belügyminiszter kapcsolatba fog lépni magyar kollégájával annak érdekében, hogy megbeszéljenek egy találkozót.
Karl Erjavec külügyminisztert meglepte, hogy Magyarország nem értesítette Szlovéniát a kerítésépítés tervéről. A külügyminisztérium figyelemmel kíséri a fejleményeket, és felvette a kapcsolatot Magyarországgal - mondta.
Szlovénia egy héttel ezelőtt ideiglenes határellenőrzést vezetett be a Magyarországgal közös határán, mivel attól félt, hogy a migránsok Magyarországról Szlovénián keresztül próbálnak majd meg Ausztriába jutni, ami ez idáig nem történt meg.

Szerdán rekordszámú, több mint 10 ezer illegális bevándorló lépett Magyarország területére, száz kivételével mind Horvátország felől. A migránsokkal teli buszokat a magyar rendőrök ezúttal is egyesével engedik a Letenye-Muracsány (Gorican) autópálya-átkelőhöz. A horvát buszokról magyar járművekre szállítják át az utasokat, miközben a származási helyükről is kikérdezik őket. A csütörtökön érkezett migránsok nagy valószínűséggel az opatovaci menekülttáborból érkeztek Letenyére. Az később derül ki, hogy melyik regisztrációs pontra szállítják tovább az illegális bevándorlókat. A várakozás ideje alatt a Magyar Vöröskereszt munkatársai látják el a buszokon ülőket vízzel és élelemmel.
Szerdán érkezett a legtöbb migráns az idén
Szerdán a tiltott határátlépést elkövetők száma a 10 ezret is meghaladta, ami új rekord. 102-en a szerb-magyar, 9 939-en a horvát-magyar határszakaszon érkeztek Magyarországra. Eddig 242 093 illegális bevándorlóval szemben intézkedtek a rendőrök, a legtöbben eddig szeptember 14-én érkeztek, akkor 9380 illegális bevándorlót regisztráltak egyetlen nap alatt. Csütörtök reggel hat óráig a szerb-magyar határszakaszon nyolc, a horvát-magyar határszakaszon 776 illegális bevándorlóval szemben intézkedtek.
Folyamatosan érkeznek az adományok, sokan segítenek a zákányiaknak
Folyamatosan érkeznek az adományok, helyi önkéntesek, segélyszervezetek, a környező települések önkormányzatai, vállalkozói és a lakosság is segít a Zákányba érkező migránsok ellátásában - mondta a mintegy 1100 lakosú somogyi település polgármestere. Jankó Szabolcs (Fidesz-KDNP) tájékoztatása szerint Zákányba szeptember 18-án érkeztek az első migránsok, azóta több mint 20 ezer embert szállítottak innen vonattal a nyugati határnál kijelölt gyűjtőpontokra.
A bevándorlók utaztatásának szervezése a rendőrség irányításával és közreműködésével példaértékűen, nyugodtan, rendezetten és gyorsan zajlik - hangsúlyozta a polgármester, hozzátéve: ez köszönhető a vasút dolgozóinak is, valamint az önkéntes segítőknek, akik a migránsokat minden esetben ivóvízzel és élelmiszerrel látják el.
A bevándorlókat a Magyar Vöröskereszt, a Református Szeretetszolgálat, a Máltai Szeretetszolgálat, az Oltalom Karitatív Egyesület, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és a Migration Aid segíti Zákányban.
Eltérő pártvélemények a kormány migrációs politikájáról egy konferencián
Eltérően értékelték a pártok részt vevő politikusai, szakértői a kormány migrációs politikáját egy csütörtöki budapesti fórumon, ugyanakkor üdvözölték Orbán Viktor miniszterelnök hatpontos javaslatát.
A Liberális Magyarországért Alapítvány tanácskozásán Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke azt hangsúlyozta: a válság kezelésében meg kell találni az egyensúlyt "az emberiesség és a józanság" között. Az emberiességről szólva azt mondta: a nemzetközi jog szerint a menekülteket be kell fogadni. A józanságot illetően közölte, az a legfontosabb, hogy mekkora a teherbíró képessége egy országnak és az uniónak. Emellett az EU vívmányait meg kell próbálni megóvni, különösen a schengeni rendszert.
A politikus kiemelte: szem előtt kell tartani, hogy emberek tragédiájáról van szó, és ezek az emberek Európától, Magyarországtól várnak méltányos bánásmódot.
Németh Zsolt szerint nem kap kellő figyelmet, hogy az EU működőképességének alapja a szolidaritás fenntartása, és "az összeurópai összetartozás-tudat" súlyos sérelmet szenvedett az elmúlt hetekben. A baloldali erők - különösen Franciaországban - arra próbálják meg felhasználni a válságot, hogy elmélyítsék az EU keleti és nyugati fele közötti ellentéteket, és az unió jövőjét ez veszélyezteti leginkább - magyarázta.
Úgy látja, a közép-európai országok helyzete sok szempontból hasonló, mégis mintha itt lenne a legnagyobb az ellentét az államok között, elsősorban a magyar-román, magyar-horvát és a magyar- szerb viszonylatban. Nagy hangsúlyt kell helyezni a megfelelő regionális érdekegyeztetési mechanizmusra - mondta. Hozzátette: "helyre kell állítani a magyar diplomácia hangnemét", de a térség vitáiért nem Magyarország a felelős, ezeket nem Magyarország gerjesztette.
Mesterházy Attila (MSZP), a külügyi bizottság tagja a migrációs politikáról szólva azt mondta: nemzeti ügyről van szó, amelyben a pártoknak konszenzust kell keresniük, ezért azt javasolta, hogy a miniszterelnök egyeztessen a pártokkal, tegyenek kísérletet nemzeti minimum kialakítására. Véleménye szerint támogatható a miniszterelnök hat pontja, amelyeket bemutatott Brüsszelben, mindenképpen megfontolásra érdemes a javaslat.A szocialista politikus véleménye szerint még nem ért a csúcsára a krízis, és hosszú távon megmarad a probléma az európai társadalomban, politikában. A megoldást nem lehet politikai ideológiákból levezetni, sokkal összetettebb megközelítésre van szükség, a józan ész, a realitások talaján kell maradni - hangoztatta.
Arra is kitért, hogy a határvédelem nem zárja ki segítségnyújtást. Végül pedig azt szorgalmazta, hogy helyre kell állítani Magyarország nemzetközi tekintélyét, ugyanis - mondta - "nehéz együttműködni, ha mindenkivel összeveszünk". Amit a magyar külügy csinál, az "diplomáciai ámokfutás", bár egyes külföldi vezetők nyilatkozatai sem voltak helyesek - tette hozzá.
Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke arról beszélt, hogy történelmi helyzetben vagyunk, így a pártpolitika nem lehet elsődleges, a nemzeti ügy mögé kellene felsorakozni, és a Jobbik ehhez tartja magát.
Úgy látja, a második bevándorlási hullám a végénél tart, és most talán még tehetne valamit Európa, mert a harmadik hullám bizonyosan elindul, és akkor akár napi tízezer migráns is érkezhet Magyarország határaihoz.
Az ellenzéki politikus szerint a kvótarendszer csak "tüneti kezelés", a kiváltó okokkal nem törődik. Az ideérkezők nem Magyarországra akarnak jönni, ezért nem életszerű ez a megoldás - közölte.
Z. Kárpát Dániel elmondta: az érkezők közül sokan valódi fenyegetés elől menekülnek, de túlnyomó részük gazdasági okokból érkezik. Valahol meg kell húzni a határt a bevándorlók befogadásakor - hangsúlyozta.
Szent-Iványi István, a Liberálisok külpolitikai szakértője üdvözölte, hogy "végre valami történt" Brüsszelben, bár az EU sokáig késlekedett, tétlen volt, csak későn ismerte fel a probléma nagyságát és kockázatait, és emiatt a közös kezelésére sem tudott jó javaslatokat tenni. Véleménye szerint a kvótarendszer enyhítheti a problémát, de nem oldja meg, ugyanakkor legalább elmozdulást jelent a jó irányba. Európában jelenleg sem a politikai akarat, sem a képesség nincs meg a közel-keleti problémák megoldására - fűzte hozzá.
A szakértő szerint Orbán Viktor hatpontos javaslata reális és jó, a baj az, "ami előtte történt", mert felvetődik a kérdés, hogy annak alapján mekkora a hitele a javaslatnak.
Tóbiás: A magyar kormányfő megérkezett a józan ész politikájához
Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök gyökeres fordulatot vett, a megérkezett a józan ész politikájához, és felismerte, hogy csak Európával közösen lehet megoldani a menekültválságot. Tóbiás József szerint a kormányfő megértette, már nincs önálló Magyarország probléma, közös európai probléma van. Tóbiás egy kérdésre azt mondta, a hot spotok kialakítása nemcsak Görögországban, hanem Magyarországon és Horvátországban is indokolt. Az első és legfontosabb, hogy meg tudják különböztetni a valós és a gazdasági bevándorlókat. A Dublin III-at azért kell felfüggeszteni, mert olyan elemet tartalmaz, ami ezt a tömeges méretű átvándorlást Magyarországon és bevándorlást Európába nem képes kezelni - mutatott rá.
PM: Orbán Viktor marginális szerepet játszott az uniós csúcson
A magyar miniszterelnök "meglehetősen marginális szerepet játszott" a szerdai brüsszeli csúcson, ott nem Orbán Viktor hat pontjáról tárgyaltak, hanem Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének két héttel korábbi javaslatairól - mondta a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője Jávor Benedek a brüsszeli csúcs eredményeit. Rossz hírnek nevezte, hogy Magyarország úgy döntött, nem kívánja igénybe venni azt a segítséget, amelyet az EU a frontországoknak akar nyújtani, ezért Magyarországon nem lesz olyan uniós hotspot, amelyik levenné a terheket a magyar menekültügyi rendszerről. A politikus a sajtótájékoztatón a paksi atomerőmű bővítéséről is beszélt és azt mondta, hogy az Európai Bizottság kérésére kiadott egy dokumentumot, amelynek alapján valószínűsíthető, hogy a módosított paksi üzemanyagellátási megállapodás nem tartalmazza azt a korábbi tételt, amelyik szerint a kiégett fűtőelemeket újrafeldolgozásra visszaszállítanák Oroszországba. Ennek alapján a kiégett fűtőelemek ideiglenes tárolását - a végleges elhelyezés előtt - Magyarországon kell tárolni, erre pedig alkalmatlan a jelenlegi infrastruktúra - hívta fel a figyelmet.
DK: Be kell fejezni a kerítésépítést
A Demokratikus Koalíció szerint be kell fejezni a kerítés továbbépítését a román és a horvát határon és le kell bontani azt is, ami korábban felépült. Molnár Csaba, az ellenzéki párt ügyvezető alelnöke szerint a kormányfő a keddi kvótaügyben elszenvedett veresége után a kerítésügyben is megbukott a szerdai uniós csúcson
Orbán Viktor elismerte a kerítésépítés bukását, mert azt nyilatkozta, hogy meg kell fontolni a menekültek átengedését - értelmezte a miniszterelnök szavait Molnár Csaba, aki szerint ezzel a különutas politika is megbukott, Magyarországnak az európai menekültpolitika részévé kell válnia.
Vádat emeltek egy román embercsempész ellen
Embercsempészés bűntette miatt emelt vádat a Szegedi Járási Ügyészség egy román férfi ellen, aki az általa vezetett kisteherautóba zsúfolva 33 migránst szállított volna Mórahalomról Ausztriába Március 26-án a férfi Röszkén beült egy mások által otthagyott kisteherautóba. Mórahalom térségében felvett 33 határsértőt - huszonegy afgán, hét szír, négy szomáliai és egy iráni állampolgárt -, és közülük a társaival harminc embert a raktérbe zsúfoltak be. Az utoljára beszállók már rádőltek a bent kuporgókra, és kiegyenesedni sem tudtak.
A raktérben érdemi szellőzés nem volt, így már rövid idő alatt jelentkeztek az oxigénhiányos állapot és a megnövekedett szén-dioxid-koncentráció első tünetei. A migránsok fokozott testi és lelki gyötrelemnek voltak kitéve, egészen addig, míg mintegy fél óra elteltével a rendőrök meg nem állították a járművet.