Belföld
Budapest figyel a kárpátaljai mozgósításokra
A külügy fokozottan ügyel az ukrajnai mozgósítással kapcsolatos hírekre
A minisztérium Magyarország ukrajnai külképviseletein keresztül állandó kapcsolatban van az ország központi és helyi adminisztrációjával, valamint a kárpátaljai egyházak és társadalmi szervezetek képviselőivel, akik folyamatosan tájékoztatnak az eseményekről - olvasható a közleményben.
A tárca felhívja a figyelmet néhány fontos információra: kiemeli, hogy a behívandó tartalékosok között a hatóságok semmilyen etnikai alapú megkülönböztetést nem alkalmaznak. A minisztérium szerint a megye arra törekszik, hogy a kárpátaljai tartalékosok a helyi területvédelmi erők kötelékében teljesítsenek szolgálatot. Az ukrán hatóságok a katonaviselt, katonai kiképzést és szakképzést kapott tartalékosokat szándékoznak mozgósítani, a tartalékosokat korlátozott számban akarják behívni - olvasható a közleményben.
A KKM ebben a feszült helyzetben kiemelten fontosnak tekinti a tárgyszerű, kiegyensúlyozott és pontos tájékoztatást az ukrajnai történésekről. A tárca bízik abban, hogy a kijevi és kárpátaljai állami szervek, valamint a kárpátaljai egyházak és társadalmi szervezetek képviselői között zajló párbeszéd révén "a lehető legkedvezőbb megoldás születik a mozgósítás következtében kialakult aggodalmak és félelmek eloszlatására".
Az ukrán parlament július 22-én hagyta jóvá az újabb részleges katonai mozgósításról szóló elnöki rendeletet.