Belföld

Btk.-módosítást kezdeményez a Fidesz

A párt azt szeretné elérni, hogy ne évüljenek el a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények

A büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását kezdeményezi a Fidesz, hogy ne évülhessenek el a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények - közölte Selmeczi Gabriella, az Országgyűlés népjóléti bizottságának kormánypárti elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus azt mondta: a Sipos-ügy - a diákjai szexuális zaklatásával vádolt egykori magyartanár ügye - irányította rá a figyelmet arra, hogy lehetnek olyan, gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények, amelyeknél az elévülés miatt nem büntethető az elkövető.
Selmeczi Gabriella közölte, Btk.-szigorítási javaslatukat - amelyről a tapolcai évadnyitó Fidesz-KDNP-frakcióülésen tárgyaltak - még az ősszel a parlament elé terjesztik, és a tervek szerint az őszi ülésszakban szavaznak is róla, így a köztársasági elnök még az idén kihirdetheti. Kérdésre jelezte, hogy a jogszabálynak nem lesz visszamenőleges hatálya.
A cél az, hogy azoknak, akik gyermekek ellen akarnak szexuális bűncselekményt elkövetni, életük végéig számolniuk kelljen azzal, hogy ha tettük kiderül, bármikor lesújthat rájuk a törvény, így senki "nem bújhat ki a felelősség alól" - fogalmazott a Fidesz képviselője.

Forrás: MTI