Belföld
Bőven van jelölt Veszprémben
Némedi Lajos alpolgármestert indítja a Fidesz–KDNP
Némedi Lajost tegnap, a választókerületi tanács ülése után mutatták be, előzőleg a Fidesz országos elnöksége is támogatta indítását. Orbán Viktor miniszterelnök-pártelnök a Kossuth rádióban azt mondta, Navracsics Tibor ajánlását fogadták el.
Az időközi választást Navracsics – aki a Fidesz választókerületi elnöke – uniós biztossá való kinevezése miatt kell megtartani. Némedi Lajos közigazgatási szakértő, 2006 óta önkormányzati képviselő. Az októberi önkormányzati választáson egyéni mandátumot szerzett a tízes körzetben, ahol csaknem 52 százalékos eredményt ért el, több mint húsz százalékkal megelőzve baloldali ellenfelét.
Az alapvetően jobboldalinak számító körzetben hetvenkétezren szavazhatnak. A polgári miliő abból is érződik, hogy a baloldal egy volt fideszes, most független politikust, Kész Zoltánt támogatja. Kész 2006-ig volt fideszes, a Fidelitas elnöki tisztségét is betöltötte. A most már a Demokratikus Koalícióval szimpatizáló jelölt korábbi pártját forrásaink szerint azért hagyta el, mert nyolc éve nem őt indították a Horváth Balázs halála miatt kiírt időközi választáson.
Van azonban egy másik egykori fideszes induló is, Debreczenyi János volt polgármester személyében. Ő 2006 és 2010 között állt a város élén, de a fideszes többséggel polgármestersége alatt összekülönbözött, 2013-ban lépett ki a pártból. Most a Polgári Konzervatív Párt kívánja indítani.
Az Atv.hu szerint egy korábbi polgármester, az egykori SZDSZ-es Dióssy László is próbálkozna az indulással. Dióssy ezt egyelőre nem erősítette meg a hírportálnak.
Simicska Lajos nagyvállalkozó korábban nem cáfolta, hogy független jelöltként indulna a választáson.