Belföld
Bizonytalan a tram-train járművek beszerzése
Lázár János szerint duplájára nőttek a költségek, az NFM cáfol
A minisztérium közleménye szerint a járműbeszerzés előkészítését, a közbeszerzési eljárás lefolytatását és eredményét a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeleti főosztálya ellenőrizte, a teljes folyamatot szabályosnak találta, az erről szóló tanúsítványokat az eljárás megindításakor és lezárásakor is kiállította. Hozzátették, hogy nem állja meg a helyét az az állítás, hogy a Hódmezővásárhely-Szeged közötti kötött pályás összeköttetés költsége megduplázódott volna. A sajtóban megjelent állításokkal ellentétben a projektre nem az árak esetleges emelkedése jelent veszélyt, hanem az, hogy Brüsszel kétségesnek tartja a projekt megtérülését - írták.
Az NFM szerint a beruházás költségvetési forrásból valósulhat meg, amennyiben az Európai Unió nem támogatja.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn közleményben azt írta, hogy a szerelvények beszerzése a hibás tervezés és előkészítés miatt a tervezettnek közel a duplájába kerülne. Hozzátette, hogy a térség országgyűlési képviselőjeként és az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszterként arra kéri a kormányt, hogy ne vállaljon kötelezettséget az NFM és a MÁV hibájából megdrágult beruházásra.