Belföld

Beperli Orbán Viktort és fideszes politikusokat Gyurcsány cége

A másfél milliárdos megbízási díj tizedét kapják, állítják

Az Altus Zrt. által elnyert pályázattal kapcsolatos "valótlan állításaik" miatt a cég beperel több fideszes politikust, köztük Lázár Jánost és Deutsch Tamást - közölte Dobrev Klára, az Altus Zrt. vezérigazgatója. A Bizottság döntése, hogya tíz cégből álló konzorciummal, köztük a Gyurcsány Ferenc magántulajdonában álló céggel 1,5 milliárd forint értékű szakértői szerződést kötnek, nagy vihart kavart.  

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, DK-elnök felesége közleményében azt írta: a cég Orbán Viktor miniszterelnök mellett beperli Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, Deutsch Tamás és Pelczné Gáll Ildikó fideszes európai parlamenti képviselőket, Gulyás Gergelyt, a párt országgyűlési képviselőjét "és még sokan másokat".

Közlése szerint nem igaz, hogy az Altus Zrt. másfél milliárd forintos megbízási szerződést nyert el az Európai Bizottságtól (EB): az Altus vezette 11 tagú nemzetközi konzorcium megbízási díja ennek az összegnek kevesebb mint egytizede, amelyet ráadásul a konzorciumban részt vevő többi tíz céggel kell majd megosztania.

A továbbiakban is mindenkivel szemben pert indítanak, aki "nyilvánvalóan valótlan kijelentéseket" tesz a cég által elnyert pályázatról a nyilvánosság előtt - tette hozzá.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára április 19-én közölte, azt kérték az EB-től, gondolja újra, hogy az Altus Zrt.-t bízza-e meg a fejlesztéspolitika magyarországi működésének ellenőrzésével.

Dobrev Klára akkor úgy reagált: a cég tanácsadói megbízása az EU összes tagországára kiterjed, tárgya pedig a 2014-2020 közötti új programidőszak tervezési dokumentumainak elemzése. A vezérigazgató közölte azt is, hogy a cég működésében Gyurcsány Ferenc személyesen nem vesz részt.