Belföld

„Beigazolódni látszik, hogy az ellenzék számára a túlélés a fontos”

A Demokratikus Koalíció kivételével az összes ellenzéki pártot komoly vezetési válság sújtja - mutatott rá a Nézőpont intézet vezető elemzője

A megalakuló parlamenti frakciók alapján beigazolódni látszanak azok a választás előtt megfogalmazott vélemények, miszerint az ellenzék számára a pozíció, a túlélés és az egyéni túlélési stratégiák előtérbe helyezése a fontos

Az M1 aktuális csatornának nyilatkozó vezető elemző szerint nem szabad elfelejteni, hogy az önálló parlamenti frakcióval - a felszólalási lehetőség és a bizottsági helyek mellett - pénz is jár, ami nem kevés.

"Egy kicsit úgy néznek ki az ellenzéki frakciók, mintha vállalatokról beszélnénk, ahol permanens HR-problémák vannak" - mondta, hozzátéve, hogy voltaképpen a Demokratikus Koalíció kivételével az összes ellenzéki pártot komoly vezetési válság sújtja.