Belföld

Befejeződött a Várkert Bazár rekonstrukciója

A Várkert Bazár és a felújított Lánchíd utca megnyitásán részt vett Tarlós István főpolgármester

Befejeződött a Várkert Bazár rekonstrukciója, az új hajókikötő és a villamosmegállók már üzemelnek, a Lánchíd utcát pedig két hét múlva vehetik birtokba az autósok és a 86-os busz - mondta el a pénteken tartott ünnepségen a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.

Vrkert_Bazr.jpg
Tarlós István főpolgármester arról beszélt, hogy a 2010-ben elindult gondolkodásmód folytatásával időről időre élhetőbb és szerethetőbb várossá válik Budapest. Úgy vélte: építészeti, városépítési szempontból a kiegyezés után élte virágkorát a főváros, később viszont nagyon kevés történt. 2010 óta nagyobb szerepet kapnak a közösségi terek, a gyalogos utcák, a belváros mellett a külső kerületek is fejlődnek - tette hozzá, megjegyezve: Budapest fejlesztési koncepciója ma már "nem mesekönyv", hanem komoly műszaki gondolkodás terméke.

A főpolgármester ennek egyik bizonyítékaként hivatkozott a Várkert Bazárra és környékére, ahol élhető közösségi tér jött létre. Kitért arra: a vári gépkocsiforgalom csökkentése továbbra is cél, emellett folyamatban van 21 környezetbarát, elektromos autóbusz beszerzése is.

Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP), az I. kerület polgármestere egy sebhelyhez hasonlította a Várkert Bazárt, ami eddig elcsúfította Budát. Felidézte, hogy a felújítással nagy volumenű, összetett munkára vállalkoztak. Kifejtette, hogy a beruházás nem ér véget, hátra van az Lánchíd utca és a Clark Ádám tér összekapcsolása, a Döbrentei és a Szarvas tér befejezése.

A polgármester a hagyomány és megújulás fontosságát hangsúlyozta, szavai szerint "megőrizve kell meghaladni és meghaladva kell megőrizni emlékeinket".

A hétvégén színes, komoly- és könnyűzenei koncertekkel, gyermekprogrammal, valamint hat kiállítással várja az érdeklődőket a Várkert Bazár. Az északi palotában Kárpáti Tamás gyűjteménye a Világörökség - magyar örökség: Hungarikonok kiállítás több mint száz hírességhez kötődő relikviát mutat be kortárs művészeti alkotásokba ágyazva, az Ybl-bicentenárium alkalmából meghirdetett rajz- és fotópályázat alkotásait bemutató tárlatot pedig a várat egykor megtámasztó boltívek között láthatja a közönség. Ezek mellett a déli palotákban áprilisban megnyílt három kiállítás is látogatható lesz.

A hegybe vájt multifunkciós terem nagyobbik részében a Nemzeti Táncszínház négy ingyenes előadása várja az érdeklődőket augusztus 30-án és 31-én, míg a terem másik részében egy hatalmas Budapest-makett lesz körbejárható. A kiállítások a hétvégén ingyenesen tekinthetők meg, ahogy augusztus 29. és 31. között valamennyi programon való részvétel is díjtalan.