Belföld

Balog Zoltán: A jó családpolitika alapja a jó gazdaságpolitika

A miniszter külföldi kollégáival is egyeztetett

A jó gazdaságpolitika teremti meg a jó családpolitika alapjait - mondta az emberi erőforrások minisztere pénteken, a Budapesti Demográfiai Fórum második napján tartott köszöntőjében.

Balog Zoltán úgy fogalmazott, hogy a család tud képessé tenni a boldog és elégedett életre, ám ha erre valamilyen oknál fogva mégsem képes, akkor az államnak kell segítenie. A magyar kormány pedig pontosan ezt tette 2010 és 2013 között, amikor a gyermekvállalás még szegénységi kockázat volt egy eladósodott országban - tette hozzá. 
Az akkori családpolitikának ugyanis két fókusza volt: megszabadítani az adósságtehertől és munkahelyeket teremteni - emelte ki.

Schmidt Mária: Európa kollektív öngyilkosságra készül
Európa kollektív öngyilkosságra készül - mondta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója pénteken a Budapesti Demográfiai Fórumon, azzal indokolva ezt, hogy tartósan alacsony a kontinens termékenységi rátája, nyugati része pedig kiszolgáltatja magát annak a migrációs nyomásnak, amely ellenőrizetlenül zúdít rá egy más vallású, integrálhatatlan tömeget.
A történész a fórum második napján, a Népesedés és migráció című panel felszólalójaként azt mondta, nagy baj, hogy Európának nincsenek határai, és fel sem ismeri, hogy szüksége lenne rá. Hozzátette, Európa jelenleg sem mentálisan, sem fizikailag nem képes arra, hogy megállítsa a modern kori népvándorlást.
Úgy fogalmazott, Európa képtelenné vált arra, hogy kiálljon a saját érdekeiért, és beletörődött abba a sugalmazásba, hogy saját keresztény kultúrája értéktelen, csak az idegen szép, csak a más értékes.
Schmidt Mária arról beszélt, hogy Európa embert próbáló feladat előtt áll, a világot behálózó kommunikáció ugyanis lehetővé tette, hogy a világ más népei "kitanulják a nyugatot". Megtanulták, hogy Európa nem viseli el az emberi szenvedés látványát, és ezt most kihasználják - mondta. 

Balog Zoltán azt mondta, úgy vélik, a családokat jövedelemből lehet erősíteni, ezért is ad a kormány segély helyett inkább munkát, és vezette be az úgynevezett feltételekhez kötött támogatást, amely aktivitásra és cselekvésre ösztönöz.
A miniszter az előző évek családpolitikai intézkedései közül beszélt a munkahelyvédelmi akciótervről, amely elmondása szerint több százezer anyának segített abban, hogy a gyereke születése után könnyebben visszatérhessen a munka világába, valamint hozzájárult ahhoz, hogy a női foglalkoztatás napjainkban - az elmúlt évtizedekhez képest - csúcson van Magyarországon.
Balog Zoltán említette a családi adókedvezmény rendszerét is, amelyről azt mondta, világos, hogy az egykulcsos adórendszer hátrányosan érinti a családokat, ezért kell mellé egy "kiegészítő mechanizmus".
Beszélt továbbá a hátrányos helyzetű diákoknak járó ösztöndíjakról, a családi otthonteremtési kedvezményről, a szeptemberben bevezetett ingyenes bölcsődei és óvodai étkeztetésről, valamint a családi pótlék iskolába járáshoz kötéséről is.

KDNP: jó úton halad Magyarország
 Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint bár még sok a tennivaló a demográfiai helyzet javítása érdekében, jó úton halad Magyarország.
A kisebbik kormánypárt így összegezte közleményében a Budapesti Demográfiai Fórum előadóinak felszólalásait. Lengyelországtól a Vatikánon át az Egyesült Államokig a felszólaló politikusok, szakemberek olyan intézkedésekről, politikai irányokról és célokról beszéltek a társadalmi-gazdasági problémák egyik megoldásaként, amelyeket a magyar kormányzat 2010 óta politikájának homlokterébe állított - írták
Kiemelték: továbbra is támogatják a legstabilabb együttélési formát, a házasság intézményét, a családok megerősítését, a gyermekvállalási kedv növelését, és így talán elkerülhető lesz az egyre közelgő demográfiai katasztrófa.

Semmelweis Ignác-emlékérmét bocsátott ki az MNB
Emlékérmét bocsátott ki Semmelweis Ignác halálának 150. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az érmét pénteken mutatták be a Budapesti Demográfiai Fórumon. Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott: Semmelweis Ignác neve már sokkal többet jelent, mint egy orvos, aki egy egyszerű felfedezéssel olyan óriási hatást tudott kiváltani, amely jelentősen csökkentette a gyermekágyi halandóságot. Ikonról beszélhetünk, hiszen az egész magyar orvosképzés az ő nevéhez kapcsolódik - hangsúlyozta a helyettes államtitkár. Hozzátette, az érme kibocsátásával egyúttal elkezdtek felkészülni Semmelweis Ignác születésének 2018-ban esedékes 200. évfordulójára. A helyettes államtitkár bejelentette, hogy Magyarország az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) közösen programot indít, amellyel az egészségügyi szempontból nehezebb helyzetben lévő kontinenseken juttatnak el az anyákhoz alapvető higiéniai csomagokat. Az emlékérme két változatban készült: egy 5000 forintos címletű, A világ legkisebb aranyérméi gyűjtői sorozatba is illeszkedő arany, valamint egy 2000 forintos címletű színesfém emlékérmét bocsátottak ki.

KSH-elnök: A nők egyre később vállalják az első gyereket
A nők egyre később, Európában átlagosan harmincévesen vagy még idősebben vállalják az első gyereket - mondta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke pénteken a Budapesti Demográfiai Fórumon.
Vukovich Gabriella a fórum második, szakmai napján a Népesedés és család panelben tartott felszólalásában megemlítette azt az ismert tényt is, hogy a családok nagy része több gyereket szeretne, mint amennyi végül megszületik.
A KSH elnöke elmondta, sokan gondolják úgy, hogy stabilabbak a hagyományos családok, amelyekben a szülők házasok, és nekik több gyerekük születik. A kutatások azonban azt mutatták, hogy a gyerekszámban nincs szignifikáns különbség a házasságon kívüli és belüli születéseket nézve - tette hozzá.
Raul Sanchez Flores, az Európai Nagycsaládosok Szövetségének spanyol főtitkára arról beszélt, Spanyolországban úgy tűnik, a család már nem is létezik, csak egyének vannak. Ezért azon dolgoznak, hogy felébresszék a társadalomban a családi kapcsolatokat és családbaráttá tegyék a kormányt is. Ennek egyik első lépése volt, hogy bevezették az anyáknak járó magasabb nyugdíjat - tette hozzá.
Úgy fogalmazott: azt szeretnék elérni, hogy a családokat egyetlen területen se diszkriminálják azért, hogy több gyereket vállaltak.

MSZP: A Fidesz politikája miatt ma sem születik több gyerek, mint a válság előtt 
Az MSZP szerint a Fidesz igazságtalan politikájának eredményeként ma sem születik több gyerek, mint a gazdasági válság előtt, a gyermekvállalás pedig ma is a legsúlyosabb szegénységi kockázati tényező. Bangóné Borbély Ildikó, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista tagja ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy a demográfiai fórum kormánypárti felszólalói követendő példának tartják a magyar modellt.
Az ellenzéki politikus közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány a családok megerősítéséről beszél, miközben félmillió aktív munkavállaló hagyta el az országot a megélhetési válság miatt. A fiatalok többsége pedig végleg el is költözne az országból - jegyezte meg.
Hozzátette: az alacsony fizetések Magyarországon ma elképesztő jövedelmi különbségekkel párosulnak.
Hogyan akarja a kormány megállítani a népességfogyást gyorsuló ütemű kivándorlás mellett? - kérdezte az MSZP-s képviselő.
Bangóné Borbély Ildikó szerint a gyarapodó nemzet alapja a mindennapok tervezhető biztonsága. Ha ez a társadalom többsége számára csak álom, akkor a népességfogyás megállítása is csak álom marad - hangoztatta.
Közölte azt is, hogy az MSZP fizetésemelési követelése nem csupán a megalázóan alacsony magyarországi fizetésekből fakadó jövedelmi különbségeket egyenlítené ki, hanem az elvándorlás elleni küzdelmet is segítené. 

Jobbik: a Fidesz szavakban már megmentette a magyarságot a demográfiai katasztrófától
A Jobbik szerint a Fidesz szavakban már megmentette a magyarságot a demográfiai katasztrófától. Az ellenzéki párt pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében a Budapesten rendezett demográfiai fórumra reagálva kiemelte: elkeserítő, hogy a dicshimnuszok mellett a tények tragikus képet mutatnak. Ismét emelkedett az ezer lakosra jutó halálozások száma, míg a születésszám újfent csökkent. Emellett sosem látott mértéket öltött az Orbán Viktor szerint "kalandvágyból" külföldre költözött fiatalok és aktív korúak száma - sorolták. Hozzátették: az sem nyugtatja meg az egzisztenciájukat féltőket, hogy a fideszes politikusok nem kívánják elhagyni az országot, hiszen azért sem tehetik meg, mert többüket egy kontinenseken átívelő korrupciós eset miatt kitiltották az Egyesült Államokból.

Balog Zoltán külföldi miniszterekkel tárgyalt
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Aysen Gürcan török családügyi és szociális miniszterrel, valamint Michael Farrugia máltai munkáért, jólétért és szociális védelméért felelős miniszterrel tárgyalt a Budapesti Demográfiai Fórum második napján - közölte a tárca pénteken közleményben az MTI-vel. A magyar-török kétoldalú tárgyaláson Balog Zoltán azt hangsúlyozta, Magyarország számára fontos, hogy a több évszázados török-magyar barátságból jó gazdasági kapcsolatok szülessenek, miközben kulturális és vallási ügyekben szimbolikusan is kifejeződjön a két ország egymás iránti megbecsülése. Ennek jegyében zajlik a török emlékek, mindenekelőtt Gül Baba türbéje és környezetének felújítása, amivel Magyarország egyúttal a muzulmán hitű emberek iránti tiszteletét is kifejezi - írták. A magyar tárcavezető kiemelte: a családpolitika területén Magyarország és Törökország együtt tud működni a nemzetközi szervezetek munkájában, hogy a családpolitika részét képezze az ENSZ jövőpolitikájának. A török miniszter szerint a két ország közötti együttműködés magas szintre emelkedett. A tárgyaláson Aysen Gürcan hangsúlyozta: a két ország családdal kapcsolatos nézetei és érzékenysége számos ponton egyezik, ezért támogatják a közös munkát. Törökországban is nagy figyelmet fordítanak a szociálpolitikára és a családokra, amelyeknek a száma eléri a 15 milliót - mondta a török miniszter.
Balog Zoltán és Michael Farrugia máltai miniszter tárgyalásán a felek egyetértettek abban, hogy a két ország közötti tapasztalatcsere és a közös együttműködés jegyében mindkét ország számára fontos újításokat hozhat családpolitikai szakértők cseréje. Málta 2017-es uniós soros elnökségéhez Balog Zoltán felajánlotta Magyarország segítségét a 2011-es magyar elnökség tapasztalatainak megosztásával. A tárgyaláson a máltai miniszter kiemelte, hogy Magyarország és Málta gyakran egyező álláspontot képvisel mind az EU, mind az ENSZ platformján. A felek egyetértettek abban, hogy a változó világban a hagyományos értékeket lehetetlen a megszokott eszközökkel védelmezni, ezért újakra van szükség - áll a tárca közleményében.