Belföld

Bakondi György: Intenzív nyomás alatt tartják a migránsok a magyar-szerb határt

Mintegy 130 migráns van alig néhány kilométerre a határtól

Intenzív nyomás alatt tartják a migránsok a magyar-szerb határt - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Bakondi György elmondta: bár a "klasszikus balkáni útvonal" lezárult a migrációban, az embercsempészek újakat kerestek, így a magyar-szerb határra két irányból is érkeznek illegális bevándorlók: egyrészt Törökország és Bulgária, másrészt Macedónia felől.

Már csak néhány kilométerre vannak a magyar-szerb határtól azok a migránsok, akik gyalog indultak el Belgrádból, mintegy 130-an. Az M1 televízió tudósítói délelőtt azt jelentették, hogy hajnalban érkeztek Szabadkára, ahonnan tovább haladtak, mintegy 10 kilométerre vannak a magyar határtól.
A bevándorlók azt mondják: azért jönnek, hogy a határzár és a szigorú szabály ellen tiltakozzanak. Egyikük szerint 3-4 napig akarnak majd éhségsztrájkolni a magyar határnál.
Eredetileg mintegy 300-an keltek útra péntek délután Belgrádból a magyar határ felé gyalog, abban a reményben, hogy ha odaérnek, továbbmehetnek Nyugat-Európa felé. Útjukat Belgrád külvárosában a rendőrök biztosították.
A migránsok a délelőtt folyamán beértek a vajdasági Hajdújárásra. Nagyon elszántak, nem akarnak visszafordulni, bíznak abban, hogy a tömeg nyomására a magyar hatóságok megnyitják a határt. Valamennyien Ausztriába és Németországba készülnek - mondta el az M1 tudósítója vasárnap délelőtt.
A szerbiai menekültügyi főbiztosság vasárnap délelőtti közlése szerint a menetben haladó migránsok közül előzőleg többen is feladták az összesen mintegy 200 kilométeres gyalogút megtételét, voltak akik egyáltalán nem folytatták útjukat, 124-en pedig az éjszaka vonattal indultak el a táv felénél található Újvidékről a magyar határ közelében fekvő Szabadkára.
A főbiztosság tájékoztatása szerint 33-an busszal folytatták útjukat Szabadkára, 64-en pedig a közép-szerbiai Bogovadja befogadóközpontjába utaztak.
 A szerb-magyar határon jelenleg körülbelül 865 migráns tartózkodik, 650-en a Horgos-Röszke átkelő közelében, 215-en pedig a Kelebia-Tompa átkelőnél. 

A magyar hatóságok a határsértők intenzív mozgását tapasztalták, idén már majdnem 18 ezren kísérelték meg illegálisan átlépni a magyar-szerb határt - hangsúlyozta.
Bakondi György felidézte, hogy július 5-én úgynevezett mélységi határőrizetet vezettek be. Azokat az elfogott migránsokat, akikre nem tudnak bűncselekményt bizonyítani, visszakísérik a kerítésen található kapukig, és útbaigazítják a legközelebbi tranzitzóna felé.
Azóta mintegy 2800 határátlépési kísérlet történt, ebből nagyjából 1700-at megakadályoztak, vagyis körülbelül 1100 embert kísértek vissza. Ők jelenleg a kerítésen kívül várakoznak embercsempészekre, illetve arra, hogy menekültkérelmet nyújthassanak be - mondta.
Bakondi György hangsúlyozta, hogy a nizzai terrortámadás és a müncheni lövöldözés után elemezték Magyarország fenyegetettségét, és arra jutottak, hogy ezek az események nem veszélyeztetik közvetlenül a belbiztonságot, így nem szükséges a terrorkészültség emelése. 
Ugyanakkor a magyar hatóságok továbbra is intenzíven együttműködnek a nemzetközi szervezetekkel - tette hozzá.
A belbiztonsági főtanácsadó felidézte: a magyar álláspont még mindig az, hogy az ellenőrzés nélküli, tömeges illegális migrációt nem kezelni és mérsékelni kell, hanem meg kell állítani, amire a kormányzat többször komoly javaslatokat is tett.
Majdnem kétmillió migráns áramlott be az Európai Unióba, ami komoly válsághelyzetet okozott. Ennek ellenére az uniós vezetők továbbra is a menekültek szétosztásában gondolkodnak, sőt a jelenlegi elképzelések még a korábbiaknál is jobban szűkítenék a nemzetállamok hatáskörét, ami a magyar kormány számára elfogadhatatlan - hangsúlyozta Bakondi György.

Az M1 aktuális esti adásában Bakondi arról beszélt: egyáltalán nem csökken a migrációs nyomás, idén már majdnem 18 ezren kísérelték meg illegálisan átlépni a magyar-szerb határt.

Bakondi György felidézte, hogy néhány órája egy férfi egy embert megölt, kettőt pedig megsebesített a németországi Reutlingenben egy utcai késes támadásban. Rámutatott, hogy bár még keveset lehet tudni az esetről, az már kiderült, hogy egy Németországban tartózkodó szíriai migráns volt az elkövető.
A belbiztonsági főtanácsadó hangsúlyozta: a magyar álláspont továbbra is az, hogy az illegális migrációt nem mérsékelni kell, hanem megállítani. Európa határain kívül szükséges olyan hotspotokat létrehozni, ahonnan a munkaerőhiányukat vagy a demográfiai problémáikat orvosolni akaró országok megfelelő ellenőrzés után fogadhatnak bevándorlókat.
Kiemelte: fontos, hogy ne érkezhessenek ismét a kontinensre milliós nagyságrendben olyan emberek, akikről semmit sem lehet tudni.
A kormány semmilyen követelésnek, zsarolásnak, erőszaknak nem enged az illegális bevándorlással kapcsolatban, célja az, hogy garantálni tudja Magyarország és az Európai Unió biztonságát - nyomatékosította Bakondi György.