Belföld
Bakondi: A segítséget oda kell vinni, ahol a baj van
„Az európaiakat nem lehet olyan helyzetbe hozni, hogy önmagukat feladva próbáljanak segíteni”
Bakondi György vasárnap az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott: a határt őrizni kell, a segítséget pedig oda kell vinni, ahol a baj van.
Kitért arra is, hogy a belbiztonsági helyzet romlásának - amely összefügg az ellenőrizetlen, tömeges bevándorlással - politikai következményei lettek, jelentős átrendeződés történt a német és az osztrák politikában is. Tartósan nem folytatható, hogy a lakosság véleményével, akaratával ellentétesen politizáljon egy kormány - tette hozzá.
Hangsúlyozta: a visegrádi négyek, köztük Magyarország biztonságpolitikája és állásfoglalása elég konzekvens volt az elmúlt években, ennek eredményei érzékelhetők, sokan gondolják, amit a magyar kormány hirdet, hogy az ellenőrizetlen, tömeges beáramlásnak negatív hatásai vannak.
Az Európai Tanács legutóbbi ülésére utalva megjegyezte: a külső határőrizet fontosságáról "legalábbis a szavak szintjén" Európában egyetértés van. Úgy folytatta: aki segíteni akar ezeknek az embereknek, az a kiinduló országban teheti meg, mert többségük nem politikai menekült, hanem a jobb élet reményében érkezett Európába.