Belföld
Azok kritizálnak, akik nem az ország érdekeit tartják szem előtt
Völner Pál: Szembetűnővé válhat, hogy ezen szervezetek a migránsok betelepítése mellett állnak ki
Völner Pál szerint valószínű, hogy ezen szervezetek is látják, ha a törvényt elfogadják, és ezentúl fel kell tüntetniük, hogy mennyi pénzt kapnak külföldről, akkor kiderülhet, hogy Soros György támogatja őket.
Az is szembetűnővé válhat, hogy ezen szervezetek a migránsok betelepítése és a határok megnyitása mellett állnak ki - tette hozzá.
Emlékeztetett, hogy szerdán zajlott a parlamentben a civil szervezeteket érintő törvény vitája, amelyben az ellenzéki pártok szerinte valótlanságokat állítottak.
Hangsúlyozta, Magyarországon összesen mintegy 62 ezer civil szervezet van, és körülbelül a 20 százalékuknak van az új törvényben meghatározott mértékű bevétele, ezek közül pedig nyilvánvalóan csak kevesebbnek külföldi forrásból. Mint mondta, ez is jól mutatja, hogy nem a tervezett módosítással van a probléma, hiszen csak a migrációpártiak bírálják a törvényt, a túlnyomó többségnek semmiféle ellenvetése sincs.