Belföld

Az ombudsmanhelyettes szerint a kirekesztés ellen mindenkinek kötelessége fellépni

Ma van a rasszizmus elleni küzdelem világnapja

Az antiszemitizmus, a rasszizmus, a homofóbia és a xenofóbia jelenléte veszélyezteti a társadalom megfelelő működését - írta a nemzetiségi ombudsmanhelyettes kedden, a rasszizmus elleni világnapon.

Szalayné Sándor Erzsébet egyebek között azt hangsúlyozta, hogy a kirekesztés ellen mindenkinek kötelessége fellépni.
Kiemelte a gyűlöletbeszéd elleni küzdelmet, amely a kor egyik meghatározó kihívása, és ebben nagyon fontos szerepet játszik a gyermekek és fiatalok megszólítása, annak leghatékonyabb útja az emberi jogok oktatása.
Így a következő generációknak olyan értékrendet lehet közvetíteni, amelyben központi szerepet játszik a tolerancia, az alapvető jogok és a demokratikus értékek tisztelete - fűzte hozzá.

A közleményben felidézték, hogy az UNESCO 1966-ban nyilvánította a rasszizmus elleni küzdelem világnapjává március 21-ét, megemlékezve arról, hogy 1960-ban ezen a napon a dél-afrikai Sharpeville városában brutálisan meggyilkoltak az apartheid rendszer ellen tiltakozó 69 aktivistát.
A rasszizmus, az intolerancia és a diszkrimináció elleni küzdelem nemzetközi térnyerésének köszönhetően azóta e nap köré szerveződött a rasszizmus elleni európai hét programsorozata, az idén március 18-án kezdődött és 26-ig tart.