Belföld
Az ombudsman tájékoztatást kért a védőnők bérhelyzetéről
Az LMP javaslatot nyújt be a védőnők bérrendezésére
Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala közleményéből kiderült, hogy a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke, valamint csaknem ötszáz védőnő fordult beadvánnyal az alapvető jogok biztosához, a bérük megállapításának módját sérelmezve.
Az egyesület elnöke szerint ugyanis a hatályos jogi szabályozás nem teszi lehetővé, hogy az alapellátáshoz sorolt védőnők a szakellátásban dolgozók számára megállapított bértábla hatálya alá tartozzanak, így jövedelmük lényegesen kevesebb, mint a szakellátásban dolgozóké.
A biztoshoz forduló diplomás védőnők - azonos tartalmú levelükben - részletes számításokkal mutatták be a szakellátásban és az alapellátásban dolgozók bére közötti különbséget és egyesével mutatták ki a fizetésüket. Ez alapján a pályakezdő védőnő fizetése alig haladja meg a minimálbér összegét, de a hosszabb ideje a pályán lévő védőnők fizetése - még a pótlékokkal együtt is - alig éri el a 161 ezer forintot, azaz a középfokú végzettségűek számára előírt garantált bérminimumot.
A hivatal közleményében emlékeztetett arra, az alapjogi biztos hasonló tartalmú beadvány alapján korábban már vizsgálta a védőnők helyzetét, és akkor kiadott átfogó jelentésében felkérte az emberi erőforrások miniszterét, hogy kezdeményezze a védőnői ellátás finanszírozásáról szóló jogszabály módosítását.
Az LMP javaslatot nyújt be a védőnők bérrendezésére
AZ LMP társelnök-frakcióvezetője szerint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss kereseti adatai is mutatják, hogy hiába a kétszámjegyű béremelkedés, az átlagfizetések mögött óriási különbségek húzódnak meg, és a védőnőknél is súlyos bérfeszültség várható.
A pénzügyi-biztosítási és az infokommunikációs szektorban dolgozók átlagosan négyszer többet keresnek, mint a legalulfizetettebb szociális dolgozók - mutatott rá hétfői közleményében az ellenzéki párt társelnöke azt követően, hogy a KSH közölte: januárban 10 százalékkal nőttek a keresetek.
Szél Bernadett szerint a védőnők sem éreznek semmit a béremelkedésből, az LMP ezért javaslatot nyújt be a védőnők bérrendezésére.
Hozzátette: súlyos bérfeszültséget okoz, hogy az alapellátásban dolgozó védőnők és a kórházban vagy a szakellátásban dolgozó védőnők fizetése között hamarosan 50-60 ezer forint különbség lesz.
A védőnők bérkiegészítésére szánt 2 milliárd forint csupán pár ezer forinttal növelte csak a bérüket - közölte Szél Bernadett, hozzátéve: a jelenlegi finanszírozási rendszer úgy rossz, ahogy van, ezért új bértáblára és bérkiegészítési rendszerre van szükség.
Az LMP ezért javaslatot tesz az egészségügyi szakdolgozói bértábla kiterjesztésére a védőnőkre.