Belföld

Az évismétlő diákok is felvételizhetnek szombaton

Köznevelési államtitkárság: Nem vonatkozik az új felvételi eljárás a szombaton vizsgázókra

Nem vonatkozik a most szombaton központi írásbeli vizsgát írókra a módosított köznevelési törvény miatti új felvételi eljárás - közölte a köznevelési államtitkárság pénteken. 

Előzőleg - az Oktatási Hivatal levelére hivatkozva - több hírportál is arról írt, hogy a január 1-jén életbe lépett jogszabály-módosítás miatt a diákok egy része nem vehet részt a szombati központi írásbeli vizsgákon. Az új törvényben ugyanis már nem szerepel az a kitétel, hogy a szülő kérésére az iskola magasabb évfolyama is megismételhető legfeljebb egy alkalommal.

Ez - a megjelent értelmezések szerint - azt is magával vonja, hogy nem felvételizhettek volna szombaton azok, akik "túlkorosan", egy évet visszalépve jelentkeznének középiskolába, azaz akik például nem negyedikesként, hanem ötödikesként felvételiznének nyolcosztályos gimnáziumba.

A köznevelési államtitkárság tájékoztatása szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma megvizsgálta a tavaly decemberben elfogadott 2014. évi törvény januári hatályba lépése során kialakult helyzetet, és felhívta az Oktatási Hivatal elnökének figyelmét a jogalkotási törvény rendelkezésére, amely szerint a törvény hatályba lépése előtt jelentkezőkre nem vonatkozhat az új felvételi eljárás.

Tehát a szombati felvételizők esetében ez a jogszabály még nem alkalmazható - írta közleményében a köznevelési államtitkárság.