Az ellentmondásos Horthy-korszak

Boross Péter gyermekkori emlékeit felidézve azt mondta, „az antiszemitizmus kategóriája nem létezett” (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Hazánk egyik legvitatottabb időszakáról és Horthy Miklósról szervezett konferenciát a napokban a Veritas Történetkutató Intézet a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. Az Egy korszak és névadója - Horthy Miklós és Magyarország a két világháború között című fórum nyitóelőadásában Boross Péter nyugalmazott miniszterelnök gyermekkori emlékeit idézte fel. Egy kis falu nagybirtokán éltek, édesapja ott volt erdőmérnök. „Sokan azt mondják, a bűnök és a nemzetrontás időszaka volt, úgy látszik, én egy másik világban éltem.”

Zsidótörvények

Elmesélte, hogy akkoriban összejárt a helyi katolikus, református és zsidó értelmiség, kirekesztést nem érzékelt. Abban a világban, amelyben gyermekként élt, „az antiszemitizmus kategóriája nem létezett”. A folyamat a zsidótörvények dacára sem szakadt meg, családja 1943-44 karácsonyán is vendégül látott zsidó ismerősöket. Elmesélte azt is, hogy 1940-ben - akkor már léteztek a zsidótörvények - Kaposváron, a Turul kávéházban találkoztak a 44. gyalogezred tisztjei, a zsidó tisztek azonban otthon maradtak. Társaik értük mentek, mert azt mondták, közöttük a helyük.

Boross Péter szerint Magyarországot századokon át a sajátos, „gödörből mindig kimászni tudó” nemzettudat tartotta életben, és a múlt idealizálása az egész magyar gondolkodásmódot befolyásolja. „Ez fordult meg 1945-ben. Akkor már azt mondták, a múlt gyalázat, és bűnökkel teli. Ellenreakcióként azonban sokan azt a bűnt sem hiszik el, ami igaz volt.” Hozzáfűzte azt is, hogy abban a korszakban sok bűn is volt, ami nem méltó Magyarország befogadó múltjához. Boross Péter szerint tárgyilagos képet kell festeni a Horthy-korszakról, amely alig megoldható nehézségekkel nézett szembe, és végül kényszerhelyzetbe került. „Öt évszázada élünk nagyhatalmi elnyomás alatt. Néha azt hiszem, hogy nem tanultunk belőle” - fűzte hozzá.

Szakály Sándor, a korszak kutatója és a Veritas intézet főigazgatója Katona és/vagy politikus? című előadásában Gosztonyi Péter történészt idézte, aki szerint Horthy nem volt vérbeli politikus, de olyan bűnt nem követett el, amilyet egyes eszmék megszállott apostolai. Szakály Sándor hozzáfűzte, a 141 képviselő közül 131 szavazott úgy, hogy Horthy Miklós legyen Magyarország kormányzója. „Egy király nélküli királyság ideiglenes kormányzója volt 24 esztendőn át, egészen az 1944. október 15-i sikertelen kiugrási kísérletig.” A Tanácsköztársaság összeomlása után keresték azt a vezetőt, aki alkalmas arra, hogy kihúzza a bajból Magyarországot, és Horthy a győztes hatalmak jóváhagyása nélkül nem lehetett volna államfő. Szakály Sándor idézte Horthy portugáliai száműzetésében írott sorait: „Bekövetkezett az, amitől mindig tartottam, belesodródtam a politikába. Az 1920. évi már­ciusi nemzetgyűlés engem hívott meg erre a méltóságra.”

Felelősség

A kutató elmondta azt is, hogy a Magyar Királyi Honvédség és Horthy egyaránt a revízió elkötelezettje volt, és a békeszerződés felülvizsgálatának programja nemzeti közösséget, nemzeti egyetértést hozott létre. Hozzáfűzte, a kormányzót és az elitet nem a nemzetszocializmus eszméi közelítették Hitlerhez. Nyilvánvaló volt, hogy a magyar hadsereg nem tudja sikerre vinni a revíziót, Hitler eközben azt hirdette, hogy a versailles-i békerendszer elfogadhatatlan, a Nyugat pedig fokozatosan engedett neki. Magyarország a németek oldalára sodródott, ez eleinte területi gyarapodásokkal járt. A döntések és azok felelőssége Horthyé - szögezte le a történész.

Magyarország Szovjetunió elleni hadba lépését a parlament megszavazta. Jogszerű volt, de ma is vita tárgya. Horthy Miklós ezért is felelősséggel tartozik, ez azonban nem egyenlő a bűnösségével – hangoztatta Szakály Sándor. Hozzátette, arról sincs még konszenzus, hogy mit kellett volna tennie, mit tehetett volna Horthy 1944. március 19-én, amikor a németek bevonultak Magyarországra. Horthyt foglalkoztatta a lemondás gondolata, de attól tartott, hogy lemondása esetén szélsőséges erők juthatnának hatalomra. Úgy vélte, ha marad, még tehet valamit Magyarországért.

Ezután hazánk történelmének egyik legtragikusabb időszaka következett, májusban megkezdődtek a deportálások, Horthy nyáron leállította azokat. Arról, hogy mit tehetett volna másként, még vitáznak a kutatók. Szeptemberben küldöttséget menesztett Sztálinhoz, majd következett az október 16-i kiugrási kísérlet. Horthy nem járt sikerrel, így politikusból nem magasodott államférfivá - jelentette ki Szakály Sándor. Sztálin 1946-ban Moszkvában azzal érvelt Horthy felelősségre vonása ellen, hogy öreg ember, és egyébként is fegyverszüneti ajánlatot tett neki.

Kényszerpálya

Kádár Béla közgazdász, akadémikus, nyugalmazott miniszter a két világháború közti gazdasági környezetről értekezett, arról, hogy ez a válsághelyzetek, töréspontok időszaka volt, Magyarországot külső feltételek lökték kényszerpályára, és hogy a magyar talpra állásban a győztes hatalmak ellenérdekeltek voltak. Beszámolója szerint a korszaknak voltak figyelemre méltó eredményei is, jelentősen javult a gazdaság szerkezete, 1920 és 1938 között megduplázódott a nemzeti jövedelem, és erőteljes fejlődésnek indult az ipar. A társadalmi feszültségeket, az elmaradottságot azonban nem tudták feloldani - fűzte hozzá a közgazdász, aki szerint a korszak nem szűkölködik történelmi tanulságokban.

Ujváry Gábor történész, a Horthy-kori kutatócsoport vezetője Klebelsberg Kuno és Hóman Bálint, a korszak két meghatározó kultúrpolitikusáról beszélt. Kiemelte, hogy egy korszerűtlen országban próbáltak korszerű, nyugat-európai kultúrpolitikát művelni, kulturális demokráciával igyekeztek tenni az egészségesebb társadalomszerkezetért, és előkészíteni a politikai demokráciát.