Belföld
Az egyház mindig fókuszában tartotta a művészetet
Semjén Zsolt Kárpát-haza Galéria Boldogasszony kiállításának megnyitóján beszélt

Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke arról beszélt, hogy az építészet meghatározó keretein belül a kép, a szín, a mozdulat, a tömeg, a fény és a tekintet arzenáljában az Isten anyja is ott van és ott lesz, amíg az asszonyok részt vehetnek a teremtés misztériumában, hiszen ők "közvetlen munkatársai a teremtőnek".
A kiállítás szervezői, házigazdái és a kiállító művészek a békesség, a jóindulat, a testvériség és az anyaság képeivel ellensúlyozzák a mai korban uralkodó világméretű békétlenséget. "Háborúk csapkodnak szinte minden földrészen, menekültek holttesteit ringatják a tengerek, a pénz isteni hatalomra tör és a szabadság eszméit felfalni látszik a szabadosság" - jelentette ki Fekete György.
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke köszöntőjében kiemelte: Mária életmentő, engesztelő, kegyelemközvetítő erejére korunknak különösen nagy szüksége van.
1917-ben ugyanis a világtörténelemben olyan eszme jelent meg, amely hivatalos ideológiává tette az ateizmust, szervezetten és erőszakosan terjesztette az istentagadást, pusztította az istenhitet és annak valamennyi intézményét. Ez az ateizmusra és materializmusra épített világbirodalom azonban összeomlott, a "mi dolgunk pedig az, hogy az élet szentségét, a szépség, a jóság, az igazság és a hűség, a felelősség és a hazaszeretet hitét mutassuk fel" - mondta.