Belföld

"Az egészségügyi dolgozók számíthatnak a kormányra"

Javítani kell az ellátást, a munkakörülményeket és az anyagi megbecsülést

A Fidesz szerint a kormány célja továbbra is az, hogy javítsa a betegellátást, az egészségügyi dolgozók munkakörülményeit és anyagi megbecsülését. Számíthatnak a kormányra az egészségügyben dolgozók, akiknek legkevésbé az ellenzék öncélú politikai akcióira van szüksége - írta a nagyobbik kormánypárt csütörtöki közleményében.

Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese csütörtökön sajtótájékoztatón azt mondta, 2016-ra általánossá váltak a válságjelenségek az egészségügyben, ezért a párt szakmai konzultációt kezd az ágazat szereplőivel, majd a lakosság véleményét is kikéri.
Erre reagálva a Fidesz azt közölte, hogy országszerte újítanak fel kórházakat és rendelőket, a rendszerváltás óta legnagyobb, 500 milliárdos fejlesztést hajtottak végre, két lépcsőben eddig 95 ezer egészségügyi dolgozó bérét emelték, a kórházakban és szakrendelő intézetekben foglalkoztatottak bruttó keresete átlagosan 27 százalékkal nőtt.
A Fidesz emellett leszögezte: a minisztérium rendszeresen egyeztetett az ágazati reprezentatív szakszervezetekkel, az érdekvédelmi szervezetekkel és a kamarákkal, velük együtt alakítja ki azokat a további intézkedéseket, amelyekkel a dolgozók élete, munkakörülményei és a betegellátás színvonala tovább javíthatók.