Belföld

Átláthatatlan Momentum

Kiszivárgott zavaros pénzügyek, hiányos elszámolás és hazug mentegetőzés a székhelyről

Hazugság a Momentum indoklása, miszerint székhelyük megváltoztatása miatt nem vették át az ÁSZ adatbekérő leveleit. A párt székhelye a közhiteles nyilvántartás szerint a mai napig változatlan.

momentum
Fekete-Győr András elnök szónokol. A tüntetés fontos nekik, az elszámolás nem (Fotó: Papajcsik Péter)

Azonnal visszavonja a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért Párt költségvetési támogatásának felfüggesztését, amennyiben megfelelő módon igazolják a gazdálkodásuk törvényes kereteit – közölte múlt héten az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Ismert, miután a párt egészen addig nem vette át az általuk küldött adatbekérő leveleket, és nem adták át a kampányköltéseiket igazoló számlákat, az ÁSZ október 4-én a Momentum állami támogatásának felfüggesztését kezdeményezte, amiről értesítették is a pártot. Horváth Bálint, a számvevőszék szóvivője lapunknak azt mondta, a Momentum ettől kezdve átvette a Budapest, Rózsa utca 22. címen található székhelyükre érkező küldeményeket.

A baloldali sajtó azzal igyekezett védeni a Momentumot, hogy amikor az ÁSZ megpróbálta elérni őket, éppen költöztek, ezért az erről szóló értesítést a régi székhelyükön nem tudták átvenni. Maga a párt is ezzel védekezett, politikai támadásnak nevezve az ÁSZ megállapításait. A székhely megváltoztatása mentesíthetné a pártot a jogi következmények alól, de az ÁSZ csak a közhiteles bírósági székhelyén keresheti a szervezeteket, azoknak pedig a törvény szerint biztosítaniuk kell ott az elérhetőségüket, a Momentum ezt októberig nem tette meg.

Ráadásul a székhely megváltoztatásáról csak egy október 7-i közgyűlésen döntöttek, három nappal azután, hogy az ÁSZ közölte, továbbra sem tudta elérni a pártot ezért kezdeményezi a költségvetési támogatásuk felfüggesztését. A párt változtatásról szóló döntése ömagában egyébként sem jelent jogi változást, csak akkor, ha a bíróság is bejegyezte volna az új székhelyüket, ez viszont a mai napig nem történt meg, ugyanis a közhiteles bírósági nyilvántartás szerint a Momentum Mozgalom székhelye továbbra is a Rózsa utca 22.-ben található. A pártot levélben kérdeztük arról, hol van jelenleg a székhelyük és mióta vannak oda bejegyezve, de napok óta nem reagálnak megkeresésünkre.

Ráadásul a Momentum a kampányra kapott több mint ötszázmillió forint közpénz jelentős részével nem tudott elszámolni, és az igazoltan elköltött összeg egy részéről is a kampányidőszak után keltezett számlákat tettek közzé. Az ÁSZ januárban emiatt újra kezdeményezte, hogy függesszék fel a párt költségvetési támogatását. A Figyelő ezután arról számolt be, hogy nagy összegű megrendeléseket kapott a párttól több, a párttagok családjaihoz köthető cég. Megkérdeztük a Momentumtól, melyek ezek a vállalkozások, mikor, mekkora összegért és milyen terméket vagy szolgáltatást rendeltek tőlük, valamint, hogy teljesítették-e a cégek ezeket a megrendeléseket, de egyelőre erre a kérdésre sem válaszoltak.

Amint azt korábban már megírtuk, két hete lemondott a párt pénzügyi ellenőrző bizottságának elnöke. Győrffy Zoltán a távozását bejelentő levelében úgy fogalmazott, „az elmúlt napok történései sajnos meg­győztek, hogy a Momentum vezetése nem érett egy teljes pénzügyi átvilágításra, a közelmúltban elkövetett hibákkal való szembenézésre és azok kijavítására”.