Ária a Bódva-völgyében

- Amikor hazajövök énekelni, különösen figyelek erre. Fontos számomra, hogy olyan műveket válasszak, amelyeknek közismert a dallama, esetleg hallották az idősebbek valamikor régen, amikor bekapcsolták a Sokol rádiót.

- Egészen elképesztő az a szeretet, amit itthon, Perkupán élek át a fellépéseim során. Olyan őszinte reakciókkal találkozom itt, aminek az okairól is érdemes beszélni. Szerintem az itt élő emberek, különösen az idősebb korosztály tagjai között sok olyan férfit és nőt találunk, akik soha életükben nem lépték át az Opera küszöbét. Éppen ezért gondolom, hogy nem azért tapsolnak egy koncert után, mert azt úgy illik, hanem azért, mert valóban örömforrást jelentett számukra a koncert. Érdekes tapasztalatom egyébként is, hogy az apró falvakban akármennyire is tetszik a produkció nem bravóznak előadás közben, viszont a koncert végén felállva, hálás tekintettel, szűnni nem akaró tapsviharral jutalmazzák a művészt. Amikor szülőfalumban énekelek, olyan érzéseket élek át, amelyeket sehol máshol a nagyvilágban. Bevallom, a perkupai református templom falai között sokkal jobban izgulok, mint az Operában.

- Bizony, mert azért ez sem egy megszokott dolog. Ha kinyújtom a karom, akár meg is érinthetem őket. Furcsa, megmagyarázhatatlan és nagyon összetett az érzés, ami ilyenkor hatalmába kerít. Egyrészt kissé tartok attól, hogy tetszik-e majd az előadásom azoknak az embereknek, akik a kis Csabikaként ismertek meg, aki alig harminc éve még itt biciklizett köztük, Perkupa utcáin. Némiképp az is aggaszt, hogy teljes egészében magamra vagyok utalva, nincsen olyan háttér mögöttem, professzionális szakemberekkel, mint az Operában. Összességében hatalmas energiákkal töltődöm egy-egy ilyen fellépés során.

- Gyakran imádkozom azért, hogy jól sikerüljenek ezek a fellépések és a helybéliek felejthetetlen élményekhez jussanak az operaestek által. Azt szeretném elérni, hogy Erzsi néni úgy érezze, jövőre megint átsétál három utcán át a fájós lábával azért, hogy meghallgasson.

A művész nemcsak a szülőfalujában, Perkupán, de az azzal szomszédos településeken is évről-évre fellép, hogy az opera élményével ajándékozza meg az itt élő lakosságot. A Bódva-völgyének aprócska, és kicsit nagyobb települései ezek, amelyek köré lenyűgöző tájat festett az Úr, de természeti kincsük az itt élők ordító szegénységével párosul. Falvak és kisvárosok, amelyek Magyarország térképének északi csücskén helyet foglalva várják a pillanatot, amikor majd virágzásnak indulhatnak. Az ismert előadóművész fellépései ennek okán korántsem pusztán zenei élmányt adnak, mint inkább egyfajta missziót teljesítenek. Egy-egy ilyen alkalommal, amikor Szegedi Csaba hangjától harsog a Bódva-völgye, a szunnyadó falvak mintha ébredezni kezdenének. A közönség háláját és a szeretetteljes légkört pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az a történet, amit a művész beszélgetésünk végén mesél: „Az itthoni koncertjeim előtt rendre idejönnek hozzám az ismerősök és megkérdik, a Hazám, hazámat is elénekeled, ugye Csabikám?”