Belföld

Arad a korabeli sajtó tükrében

Jelen volt Damjanichné és Klapka, de Munkácsy Mihály is fontosnak tartotta, hogy részt vegyen az 1890-es szoboravatáson

Szinte az első pillanattól, vagyis gyakorlatilag az aradi vértanúk 1849. október 6-i kivégzésének napjától élt a nemzetben az igény arra, hogy méltó módon megemlékezzen forradalmának és szabadságharcának mártírjai-ról. Ha átlapozzuk a századforduló sajtóját, azt látjuk, hogy a kiegyezés után már egyre bátrabban tartottak méltóságteljes megemlékezéseket, sőt, az évfordulókon találtak már alkalmat az ünneplésre is. Így például Aradon, a vár alatt lévő zsigmondházi mezőn, vagyis a kivégzés helyszínén – a vesztőhelyen – már 1871-ben felállítottak egy terméskőből készült emlékoszlopot, majd 1890-ben emlékművet is avattak a városban.

08o-arad03
A román diadalív alatt a Szabadság-szoborra látni (Fotó: Ozsváth Sándor)

A győzelmi kapunál

Egy héttel később, október 19-én a Vasárnapi Újság kétoldalas, nagyméretű fotográfiát – mai fogalmaink szerint akár úgy is mondhatnánk, hogy posztert – közölt az aradi szoboravatásról. Az aradi ünnep című tudósításában ekkor így írta le a lap, hogy mit láthatunk a képen (fent): „Az aradi vértanú-szobor leleplezési ünnepe még most, napok multán is, élénken foglalkoztatja a közvéleményt. A napi sajtó és a közönség egyhangúlag megegyezik abban, hogy Zala műve a legsikerültebb szoboralkotás az országban s méltó emléke a tizenhárom vértanúnak. A leleplezés ünnepéről mai lapunkban nagyobb képet adunk, mely Ravasz Imre aradi jónevű fényképész fölvétele után készült.

Ez a kép azt az emlékezetes jelenetet örökíti meg, a mikor Zala György, a szobor alkotója, művét átadja Salacz Gyula polgármesternek, hű gondozás és megőrzés végett. A művész díszmagyarban áll az emelvényen s mögötte szintén díszmagyarban látszik az ősz polgármester alakja. Zala a polgármester, illetőleg a szobor felé néz s úgy mondja el rövid, lelkes beszédét. A közönség gyönyörködve nézi, hol a szobrot, hol a daliás művészt, a ki túláradó lelkesedésében gyorsan, tűzzel beszél (…)

A szónoki emelvény körül ülnek a meghívott vendégek, többnyire magyar díszruhás alakok. Az első sorban ül Klapka tábornok, Damjanichné s a vértanuk rokonsága. Baloldalt ül Munkácsy Mihály a feleségével (képünkön is jól fölismerhetők, a mint napernyővel védik magukat a nap heve ellen).”

Érdekes módon Zala György alkotását a Trianon utáni román közigazgatás nem távolította el azonnal a helyéről, sőt, 1923-ban még körbe is deszkázták, hogy ezzel védjék meg a rongálásoktól. További két esztendeig állt a helyén… Majd csak 1925-ben távolították el a térről, és több mint hét évtizeden át az aradi vár árkában őrizték. Az alkotást 1999-ben kezdték restaurálni a szakemberek, és öt évvel később, 2004. április 25-én leplezték le ismét, immár a mai, aradi Megbékélés Parkban. Zala György alkotása itt a kilenc méter magas román győzelmi kapu, Ioan Bolborea bukaresti szobrász alkotása mellett kapott helyet.

Ha megfelelő szögből figyeljük a diadalívet, alatta a Szabadság-szoborra láthatunk, s úgy tűnhet, mintha az előbbi alakjai – köztük Avram Iancu, az Erdélyben szervezett császárhű román felkelés vezetője és harcostársai – épp Zala György kompozíciójának főalakjához vonulnának. Talán a megbocsátás reményében. Talán a méltóságteljes megemlékezés jegyében.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom