Belföld
Alternatív költségvetést készített az LMP
Zöld beruházásokat, korrupció elleni fellépést szorgalmaz a párt
A frakcióvezető emlékeztetett, hogy 2010 óta az LMP minden évben nyilvánosságra hozta, hogy milyen büdzsét készítene, ha kormányon lenne. A mostani költségvetési alternatíva elsősorban a kiadási oldalra fókuszál, de a korábbi esztendőkhöz hasonlóan idén is minden javaslat mellett megtalálható annak forrása - mondta Schiffer, aki szerint pártja javaslata nem növelné az államháztartási hiányt és az államadósságot.
Az alternatíva a munkahelyteremtésre, az oktatás és az innováció fejlesztésére, valamint a korrupció visszaszorítására fókuszál. A munkahelyteremtést egy közösségi gazdaságfejlesztési alap, az energiahatékonyságot pedig zöld beruházási alap segítheti elő - mondta Schiffer András, aki komoly forrásokat biztosítana az Állami Számvevőszéknek és az ügyészségnek a korrupció elleni küzdelemre és képzésre.
Róna Péter, a párt programtanácsának elnöke azt mondta, a magyar nemzetgazdaság "végletesen duális": úgy vannak jelen egyszerre a multik, illetve a honi ipar, a mezőgazdaság és szolgáltatások világa, hogy köztük minimális a kapcsolódás. A Fidesz büszke arra, hogy 2014-ben a nemzetgazdaság három százalék körüli növekedésre számíthat, de ez a növekedés a multik teljesítményének köszönhető, a honi gazdaság pedig továbbra is zsugorodik - mondta, hozzátéve, hogy ehhez a problémához fűződik a "mindent átható" korrupció.
Heltai László, az LMP gazdaságpolitikai szakszóvivője azt mondta, a jövő évi költségvetés bebetonozza az elmúlt évek megszorításait. Hangsúlyozta azt a korábbi elképzelésüket is, hogy a munkára rakódó terheket csökkenteni, az adórendszert egyszerűsíteni, a tőkét és az erőforrásokat terhelő adókat pedig növelni szükséges.
A kormányzat nemcsak az állami környezetvédelmet, de a területen dolgozó civil szektort is leépíti - mondta Heltai, hozzátéve: az LMP az energiaköltségek helyett inkább az energiafelhasználást csökkentené, a civil szervezetektől elvett forrásokat pedig visszapótolná.