Belföld
„Alkotmányos eszközökkel is védekezünk”
Tuzson Bence államtitkár az Echo Tv Mélymagyar című műsorában+VIDEÓ
Kifejtette, elvi jelentősége van a határozatnak, akár egyéb ügyekben is irányadó lehet. Vagyis kiderült: alkotmányos eszközökkel is meg lehet védeni Magyarországot, annak érdekeit, akár még az Európai Unióval szemben is. Úgy fogalmazott, mondhatjuk azt is, az AB az „október 2-i népszavazás eredménye mellé állt”, ez előremutató. Megjegyezte, a legjobb az lett volna, ha az Alaptörvény részévé tehette volna a parlament a mondatot: akaratunk ellenére idegen népesség nem telepíthető be hazánkba. A Jobbik azonban nem szavazta ezt meg, amin nincs miért csodálkozni annak tükrében, hogy Vona Gáborék pártja nem folytat nemzeti politikát. Láthatunk egy irányt, hogy a Jobbik a baloldali összefogás felé mozog – vetette fel az államtitkár.
Tuzson szólt arról is, a német alkotmánybíróság is arra jutott korábban, védeni kell a nemzeti jogot, mindent abból kell levezetni.