Belföld

Akadályozza a munkát a DK-s polgármester

Állnak az ügyek a XV. kerületben, gyakorlatilag működésképtelen az önkormányzat – mondta lapunknak László Tamás, a Fidesz helyi választókerületi elnöke.

Az országgyűlési képviselővel péntek délután beszéltünk telefonon, amikorra úgy hívott össze testületi ülést Hajdu László DK-s polgármester, hogy a meghívóban egyúttal azt is jelezte, azt azonnal felfüggeszti. László Tamás közölte, ez már nem az első eset, hogy a DK-s politikus már az ülés elején, netán ülés közben felfüggeszti a testület munkáját, vagy éppen visszavonja a saját maga által benyújtott előterjesztéseket.


„Hajdu László nem képes elfogadni, hogy nincs többsége a kerületben. A polgármester akadályozza, hogy felálljanak a bizottságok, pedig hatnak a nevében és alapvető hatáskörében megállapodtunk már. A visszavont javaslatok miatt ezek a bizottságok nem álltak fel, nem tudták megkezdeni a munkát” – mondta László Tamás, aki szerint Hajdu négy alpolgármesterrel és „tanácsnokok hadával” venné magát körül. A fideszes politikus kifejtette, „még meg sem melegedett a szék” Hajdu László alatt, máris elővette a korábban meghiúsult kínai konténerváros ötletét, amely ellen a lakosság is tiltakozott. László Tamás megdöbbentőnek nevezte, hogy ennek érdekében a polgármester politikai korrupcióhoz folyamodott, s a képviselők igen szavazatát akarja megvenni az ügyhöz, „bármennyibe” kerüljön is.