Belföld

Adóügyeket is intézhetnék a kormányablakoknál

Jövőre 40 milliárd forint jut a kormányablakok IT fejlesztésére

A területi közigazgatás további fejlesztésénél arra kell törekedni, hogy minél több ügy intézését el lehessen kezdeni otthonról, továbbá lehetőség legyen az adóügyeket is a kormányablakoknál intézni - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, a békési kormányablak átadóján. Ezt a célt szolgálna a kormányablalok informatikai fejlesztésére jövőre juttatandó 40 milliárd forint.

Lázár János kifejtette: a kormány célja, hogy az állampolgárok minél gyorsabban, egyszerűbben és olcsóbban intézhessék ügyeiket, ezért 2010 óta száztíz törvényt módosítottak, a jövő év elejétől pedig 10 milliárd forinttal csökkennek az eljárási díjak. 

Jövőre a Miniszterelnökség 40 milliárd forinttal támogatja a kormányablakok informatikai rendszerének fejlesztését - mondta. Tállai Andrásnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóhatóság felügyeletéért is felelős parlamenti államtitkárának pedig azt javasolta, hogy adóügyeket is lehessen a kormányhivatalokban intézni - tette hozzá. Úgy fogalmazott, 1873 óta ez a legnagyobb változás a területi közigazgatásban.

Lázár János szólt arról, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hamarosan Békéscsabára látogat, hogy stratégiai megállapodást kössön a megyei jogú várossal. Ő maga pedig rövidesen elmegy Mezőhegyesre, amelyet "a politikai ellenfelek megszálltak". 

Hozzátette: azok, akik 2004-ben eladták a mezőhegyesi állami gazdaságot, előtte szétlopták, most pedig tiltakoznak az ellen, hogy a kormány egy állami mintagazdaságot szeretne ott szervezni. Hangsúlyozta, garantálják az ott élő négyszáz ember megélhetését az állami földlicitek után is. (Az első mezőhegyesi állami földterületet december 8-án hirdetik meg nyilvános árverésen.)

Lázár János régóta szorgalmazza Békés és Csongrád megye együttműködését, ezért - mint mondta - javasolja a kormánynak és a kormányfőnek, hogy Szeged és Debrecen között a 47-es utat tegyék négysávúvá. Kifejtette: a tervezést még megkezdenék ebben a ciklusban, a kivitelezés 2018 után történne, és lehetőség szerint 2021-re lenne kész. 

Beszéde végén a miniszter közölte, a járási és kormányhivatalok összevonása áldozatokkal is járt, 2500-an veszítették el vezetői munkájukat. Emlékeztetett: a kormány július elsején elindította a közszolgálati életpályamodellt, amely béremelést jelentett a területen dolgozók számára.

Gajda Róbert, Békés megyei kormánymegbízott elmondta: az elmúlt másfél évben 900 millió forintot fordítottak a megyében a kormányablakok kialakítására, "a Békés megyei közigazgatásba ennyi pénz ilyen rövid idő alatt még nem érkezett". 

Hozzátette, hogy mostanáig kilenc kormányablakot adtak át, a békési a tizedik, és egyben az utolsó, amelyre európai uniós forrást tudtak lehívni. Idén még átadják az utolsó kormányablakot Szarvason, ám azt már teljes egészében magyar támogatásból valósították meg - mondta. Közölte: az eddig átadott kormányablakokban 249 ezer ügyfél 290 ezer ügyet intézett mostanáig.

Dankó Béla fideszes országgyűlési képviselő kiemelte: több mint 37 ezer ember tartozik a békési járáshoz, ők évente mintegy 57 ezer ügyet intéznek, ezért nagyon fontos, hogy minél inkább ügyfélbarát legyen a rendszer. Közölte: a békési kormányablaknak helyet adó épület csaknem száz éve épült királyi járásbíróságként; szeretnék, ha az ingatlan felső szintjét és homlokzatát is fel tudnák újítani a jövőben. Ezzel kapcsolatban Lázár János elmondta: a Miniszterelnökség támogatja a törekvést, és elő fogják teremteni rá a forrást.

Izsó Gábor (független), Békés polgármestere beszédében a közigazgatás modernizálódásának színtereiként szólt a kormányablakokról, és úgy fogalmazott, hogy létrehozásuk a polgári kormány emberek és családok felé fordulását jelképezi, a gondoskodó kormányt jeleníti meg.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom