Belföld

Abszurd eljárás végén döntöttek Magyarország ellen

Kósa Lajos: „Beindult a migránsbiznisz” a Magyar Helsinki Bizottságnál is, és ez felháborító

Kovács Zoltán kormányszóvivő a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában arról beszélt: abszurd eljárás végén marasztalta el Magyarországot két bangaldesi férfi ügyében az Emberi Jogok Európai bírósága (EJEB) a napokban. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott: "Úgy látszik, beindult a migránsbiznisz" a Magyar Helsinki Bizottságnál is, és ez "mindnyájunk rovására megy".

Ennek az eljárásnak az abszurditását nem győzzük elégszer elmondani - fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy a pert indító szervezet egyike volt azoknak, amelyek az illegálisan nyugatra tartókat "arra bíztatták, hogy szegjék meg a létező törvény, olyan emberi jogokról beszéltek, amelyek sehol nincsenek leírva nemzetközi szerződésben".

Bizarrnak és hajmeresztőnek nevezve az előállt helyzetet Kovács Zoltán azt hangsúlyozta, egyetlen nemzetközi szerződés sem rögzíti, hogy valakinek joga van szabadon megválasztani leendő lakhelyét vagy azt, hogy hol nyújtja be menedékkérelmét.
Mint mondta, rendszeres, hogy ilyen perekben civil szervezetek olyan szakvéleményekre hivatkoznak, amelyeket korábban maguk készítettek másnak, megjegyezve, hogy az ilyen perek végösszege akár 35-40 milliárd forint is lehet.

Kósa Lajos: Beindult a migránsbiznisz

A Fidesz frakcióvezetője szerint "beindult a migránsbiznisz" a Magyar Helsinki Bizottságnál is, és ez felháborító. Kósa Lajost a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken a strasbourgi bíróság múlt heti döntéséről kérdezték, amellyel elmarasztalta Magyarországot két bangladesi férfi menedékkérelmének elutasítása miatt. 

Azt mondta: ezeket az embereket nem üldözték Bangladesben, ott nincs háború, ők maguk is úgy nyilatkoztak az eljárásban, hogy a jobb élet reményében akartak Magyarországon keresztül Nyugat-Európába jutni. A két embert Magyarország nem tartóztatta le, a schengeni és a dublini egyezményeknek megfelelően járt el, szabad akaratukból távoztak, ezért "álságosak, hazugok" az őket az ügyben képviselő Magyar Helsinki Bizottság érvei - tette hozzá.

Szerinte a szervezet megérezte a lehetőséget, hogy itt "lehet keresni a magyar állam rovására", felkarolta a két ismeretlen bangladesit, akiről már a bizottság sem tudja, hogy hol vannak, és kerestek 2,7 millió forint ügyvédi díjat. "Ha megnézzük a migrációs számokat, ez egy 45-50 milliárdos piac, ennyit lehet legombolni a magyar államról", ha összefognak ezek az "ügynökszervezetek" a strasbourgi bírósággal - vélekedett.

"Úgy látszik, beindult a migránsbiznisz" a Magyar Helsinki Bizottságnál is - mondta a kormánypárti politikus, aki szerint ez felháborító, és "mindnyájunk rovására megy". Hozzátette: megnézve, hány esetben lehetne perelni, hiszen több mint tízezer emberrel szemben intézkedtek a magyar hatóságok, azt felszorozva az említett összegekkel, "jól lehet halászni" ezeknek az embereknek a rovására is.

Kósa Lajos hangsúlyozta: a strasbourgi bíróság sem mondhatja meg Magyarországnak, hogy kit kell kötelezően beengedni, "ez a mi szuverén jogunk".

Arra a kérdésre, hogy támogatandónak tartja-e a kormánypárt az Alapjogokért Központ felvetését - amely szerint megfontolandó, hogy Magyarország kilépjen az Emberi Jogok Európai Egyezményéből -, a frakcióvezető azt mondta, "ha ez lesz a biznisz", akkor szerinte "meg kell szüntetni az európai emberi jogi bíróság hatáskörét Magyarországgal szemben".