Belföld

„A szüleim példát adtak az erős hazaszeretetből”

Habsburg-Lotharingiai Mihály: Sok mindent tapasztaltunk az elmúlt években, láttukNyugat-Európában az értékek pusztulását, miközben itthon még mindez megvan

Napokon belül kihirdethetik, hogy Mindszenty József bíboros, hercegprímás hősiesen gyakorolta az erényeket, a bíboros közbenjárására történt csoda elismerése esetén pedig „sokunk reménye válhatna valóra, ha a 2020-as Eucharisztikus Kongresszus idején, itthon kerülhetne sor boldoggá avatására” – mondta lapunknak Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, a Mindszenty Alapítvány elnöke.

Habsburg-Lotharingiai Mihály 20190202
Ott élek most, ahol az őseim is éltek – mondta lapunknak a főherceg (Fotó: Papajcsik Péter)

– Fél év telt el azóta, hogy szakértői szinten elismerték Mindszenty József bíboros, hercegprímás életszentségét. Hol tart az ügy?

– Nagy munka volt az a huszonöt év, ami a Mindszenty Alapítvánnyal mögöttünk áll, sokszor előfordult, hogy akadályba ütköztünk, de a türelem és az állhatatosság végre meghozta gyümölcsét: tavaly június 14-én egy kilenc teológusból álló bizottság egyhangú döntéssel, gyönyörű nyilatkozatokkal ismerte el végre Mindszenty bíboros életszentségét. A közelmúltban a következő lépés is megtörtént, egy főpapokból álló bizottság vitatta meg a szakértői jelentést, melynek eredményéről a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa számol be hivatalosan a Szentatyának. Ha Ferenc pápa jóváhagyja azt a döntést, hogy Mindszenty bíboros hősiesen gyakorolta az erényeket, Mindszenty bíboros megkapja a „Venerabilis”, azaz „Tiszteletreméltó” megszólítást.

– Ezután következhet a csoda kivizsgálása?

– Igen, ahogy korábban már Kovács Gergely posztulátor beszámolt róla, tudomásunk van egy orvosilag megmagyarázhatatlan gyógyulásról. Ha a kivizsgálás pozitív eredményt hoz esetleg már idén, akkor sokunk reménye válhatna valóra, amit sokan meg is fogalmaztak már, hogy milyen méltó és szép lenne, ha a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején, itthon kerülhetne sor Mindszenty József boldoggá avatására. Most a legközelebbi esemény, hogy február 13–14-én lesz egy konferencia a Nemzeti Emlékezet Bizottsága szervezésében annak apropóján, hogy hetven éve, 1949. február 8-án ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre a bíborost.

– Milyen tisztséget tölt be a Mindszenty Alapítványnál?

– A Magyarországi Mindszenty Alapítvány mellett a vaduzi Kardinal Mindszenty Stiftung negyedik elnöke vagyok. Ezt az alapítványt még maga a hercegprímás hozta létre, ő volt az első elnök is. Életem legszebb és legméltóbb munkája ez, bízom benne, hogy mindnyájan megérjük a magyarországi boldoggá avatást. Ehhez most már hozzájárulni nem tudunk, sürgetni sem tudjuk: imádkozni lehet és kell érte. Maga a bíboros egyik 1947-es, Mária-évi szentbeszédében azt mondta, „ha van egymillió imádkozó magyar, akkor nem félek a holnaptól”. Gyakran idézte ezt Szőke János atya, Mindszenty hercegprímás első posztulátora is, mára pedig mottónkká vált. Biztos vagyok benne, hogy az imádságnak köszönhető a tavaly nyári nagy előrelépés is.

– Az Alapítványon kívül milyen kapcsolata van a magyarokkal?

– József nádorról azt mondták, hogy Habsburgnak született és magyarként halt meg. Én magyarként születtem, és remélem, hogy magyarként fogok meghalni is. A családom – a „nádori ág” – 1796-tól fogva itt élt Magyarországon, egészen 1944-ig, amikor menekülnünk kellett. Nagy csapás volt, hogy el kellett hagyni a szeretett hazát, szüleim és nagyszüleim sokat szenvedtek tőle. Azt hiszem, Édesapám is ebbe halt bele hatvankét esztendősen Portugáliában. Nem jártunk magyar iskolába Portugáliában, de magyarul beszéltünk otthon: a szüleim jó példát adtak az élő, erős hazaszeretetből. Édesanyám, aki a szász király lányaként „echte német” volt, soha egy szót nem beszélt velünk németül, nekem iskolában kellett megtanulni a nyelvet, amikor már felnőtt voltam.

– Hogyan költözött vissza Ma­- gyar­országra?

– Mindig az volt a vágyam, hogy hazatérhessek – akkor is, ha már nem szép palotában és kastélyokban tehetem ezt, hanem egy pici lakásban, amit az elmúlt napok cikkeiben még így is negatív színben tüntettek föl. Huszonnégyszer költözködtem életem során, sok nyelvet megtanultam és mindenhol jól éreztem magam, de mégis a haza „a haza”, itt vagyok otthon, és erre vágytam mindig – aztán 1995-ben végre hazaköltöztem. A szüleim és a nagyszüleim hazája az enyém is, megőriztük a nyelvet, a szellemet, még akkor is, ha az életünk közben jócskán megváltozott. Nem vagyunk már a politika vagy a közélet alakítói, a szolgálatunk is másban nyilvánul meg, például abban, hogy képviseljük az országunkat külföldön – mint ahogy szentszéki nagykövet fiam, Eduard is teszi.

– Milyen különbséget lát Magyarország és a korábbi lakhelyei között?

– Sok mindent tapasztaltunk az elmúlt években, láttuk Nyugat-Európában az értékek pusztulását, miközben itthon még mindez megvan. A Szent II. János Pál Pápa Iskolaközpontban nyolcszáz diákunk van, jó látni, hogy a gyerekek hogyan viselkednek, mennyire udvarias és szép viszonyban vannak a tanáraikkal, szüleikkel. Boldogító, hogy újból itt élhetünk, ahol az őseim – még ha, mint említettem, más körülmények között is.

– Ha már szóba kerültek a „körülmények”: mi az igazság a vári lakás körül?

– A 24.hu írt egy pár kérdést arról, hogy milyen információim vannak a bérlakásról, amiben itt, a Várnegyedben élek, hány négyzetméterért mekkora bérleti díjat fizetek. A cikk szerint én túl olcsón, kedvezményesen lakom itt, mert az önkormányzat kivételezett velem. Az igazság ehhez képest az, hogy nem is az önkormányzattal rendeztem ezeket a dolgokat. Minthogy mégis az önkormányzati vonatkozásokat domborították ki, gyanítom, hogy az idei választások előtt ez a téma is inkább a választási küzdelem eszköze lehetett, hiszen eddig senkit sem érdekelt, hogy hol élek és mennyi bérleti díjat fizetek. Ingatlanközvetítő által szereztem tudomást a lakásról. A Várnegyedben relatíve kevés a magántulajdon, a lakások többsége az önkormányzathoz tartozik, úgy lehet egy lakást átvenni, ha annak, aki addig a lakásban élt, egy cserelakást biztosít – vásárol – a beköltözni kívánó új lakó, azért, hogy az illető máshová tudjon költözni. Így vettem át én is ezt a lakást: nem tulajdont szereztem, hanem örökbérleti jogot. A lakás tehát nem a miénk, de fiam, unokáim, ükunokáim maradhatnak benne, a bérleti díj pedig, amit az önkormányzat felé fizetek, épp annyi, mint amennyit bárki más fizet ugyanennyi négyzetméterért ebben a kerületben. Nem igaz tehát, hogy jó kapcsolatok révén és nagyon olcsón jutottam volna a lakáshoz. A jó kapcsolatok, barátságok egyébként tényleg megvannak, de attól még ugyanúgy kezelnek, mint minden más örökbérleti jogú itt élőt. Azt hiszem, az embereket valójában nem érdekli, hogyan élek, nekem viszont sokat jelent, hogy visszatérhettem a hazámba, ahonnan menekülnünk kellett, hogy közel vagyok a Várhoz, ahol felmenőim éltek, a nagypapám palotájához, ami egykor a Sándor-palotával szemben állt, a zászlók helyén. Ott élek most, ahol az őseim is éltek, amit az őseim hátrahagyni kényszerültek. Azt hiszem, ez bárkinek, akinek fontosak a gyökerei, sokat jelentene.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom