Belföld

A szekszárdi közgyűlés határozatban utasította el a Soros-tervet

A tolnai megyeszékhely mellett Szolnokon és Kaposvárott sem működhet bevándorlásszervező iroda

A szekszárdi közgyűlés csütörtökön határozatban utasította el a Soros-tervet és azt, hogy a városban bevándorlást szervező iroda működjön.

A határozat szerint az önkormányzat "a településekre komoly fenyegetést jelentő, tömeges betelepítés miatt felkéri Magyarország kormányát, hogy ha kell, jogszabályokkal lépjen fel a Soros-terv és a bevándorlást szervező Soros-szervezetek ellen". A döntést kilenc igen szavazattal, négy ellenében fogadták el.

Az Ács Rezső (Fidesz-KDNP) polgármester által előterjesztett határozat az Európai Parlamentnek a nemzetközi védelmet kérő emberek szponzorálásáról szóló, 2017. november 16-ai határozatát idézte, amely szerint "egy kérelmezőt szponzoráló szervezetnek gondoskodnia kell (.) a kérelmező a szponzor székhelye szerinti tagállamban való tartózkodásáról". Ez valójában azt jelenti, hogy a civil szervezetek a bevándorlás szervezésében és a bevándorlók szétosztásában aktív szerepet játszhatnak - olvasható a polgármesteri előterjesztésben.

A közgyűlésnek egyértelművé kell tennie, hogy nem kér Soros György bevándorlásszervező irodáiból, ez nem párt-, hanem településpolitikai kérdés - mondta Ács Rezső.

A közgyűlés arról is határozott, hogy ingyen átadja az államnak a szekszárdi honvédelmi sportközpont céljára kiválasztott területet. A szekszárdi az egyike lesz annak a 16, lőtérrel ellátott létesítménynek, amely a honvédelmi nevelést nyújtó sportágak, szabadidős tevékenységek helyszíne lesz.

Szolnokon sem működhet bevándorlásszervező iroda

A szolnoki közgyűlés csütörtökön határozatban utasította el "Soros civiljeinek támogatását" és azt, hogy a városban bevándorlást szervező iroda működjön - közölte Szolnok polgármestere. Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP) elmondta: a döntést 15 igen szavazattal, 2 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadták el.  A polgármester kiemelte: Európát nem véletlenül osztja meg a bevándorlás kérdésköre, ugyanis ez határozza meg a kontinens jövőjét.

Az ellenőrizetlen, illegális migráció tapasztalatai rendkívül rosszak, mindenütt a bűnözés erősödésével és a terrorizmus megjelenésével jár ez a folyamat - hangsúlyozta. Hozzátette: Magyarország azon nemzetek sorába tartozik, amely ragaszkodik önrendelkezéséhez, és továbbra sem hagyja, hogy a magyar nép jóváhagyása nélkül bárkit betelepítsenek az országba. Szalay Ferenc a magyar önkormányzatiságot a demokrácia "egyik legerősebb bástyájának" nevezte. Hozzátette: a város civil szervezeteivel hagyományosan kiváló kapcsolatot ápolnak, segítik működésüket, míg azok aktívan dolgoznak a kulturális, tudományos, szociális területeken, az érdekérvényesítésben, szinte az élet valamennyi szegmensében.

Úgy fogalmazott: egy átpolitizált, nemzetellenes célokat megfogalmazó hálózat kialakítása nem csupán Magyarország és Szolnok biztonságát veszélyezteti, de aláássa a kiválóan működő magyar civilszervezeti rendszer hitelességét is.

A közgyűlés döntött arról is, hogy szobrot állítanak Himfy Ferenc lelkipásztornak (1914-2001) a Szent József-templom előtti parkban. Himfy Ferenc e templomban szolgált 1975-től 1995-ig lelkipásztorként, tevékenységének középpontjában a drogfüggők, a hajléktalanok, illetve a sodródó fiatalok segítése állt.

Döntöttek arról is, hogy pályázaton elnyert mintegy 73 millió forintból újítják fel a szolnoki Családok Átmeneti Otthonát, amely tavaly 129 embernek adott oltalmat, jelenleg 8 család él az intézményben. 

Kaposvár csatlakozott a bevándorlásszervezést ellenző felhíváshoz

Magyarországi polgármestereknek az illegális bevándorlást szervező irodákkal szembeni felhívásához csatlakozásról határozott Kaposvár közgyűlése csütörtökön.

Az elfogadott előterjesztés szerint a somogyi megyeszékhely elutasítja a "Soros-tervet", és azt, hogy bevándorlásszervező irodát működtessenek a városban. A településekre "komoly fenyegetést jelentő tömeges betelepítés miatt" egyúttal felkéri a kormányt, hogy ha kell, jogszabályokkal lépjen fel a "Soros-terv", valamint a bevándorlásszervező szervezetek ellen. A határozatot kormánypárti képviselők tizenöt igen szavazatával, egy ellenzéki tartózkodással fogadta el a testület, két ellenzéki városatya nem szavazott.

A Polgármesteri összefogás a bevándorlásszervező irodákkal szemben című január 12-ei budapesti konferencia résztvevői által elfogadott nyilatkozatban közös fellépést sürgettek, hogy megőrizzék a magyar települések és a magyar emberek biztonságát és jövőjét. Úgy fogalmaztak, hogy a magyarok többsége teljesen világossá tette: nem akarja, hogy Magyarország bevándorlóországgá váljon.

Kaposváron a nyilatkozathoz csatlakozásról szóló előterjesztés vitájában ellenzéki képviselők kijelentették: elutasítják az illegális bevándorlást, de nem látják a "Soros-tervet" és nem tudják, melyek azok a bevándorlásszervező szervezetek, amelyek ellen fel kellene lépni, és arra kérték Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármestert, nevezze meg azokat. Felder Frigyes, az LMP képviselője indítványozta: a határozatot azzal a módosítással fogadja el a testület, hogy a kormány hozza nyilvánosságra azon kormánytagok, országgyűlési képviselők nevét, akik valaha Soros-szervezeteknél dolgoztak vagy támogatást kaptak tőlük. Ezt a közgyűlés nem támogatta.

Szita Károly felszólította az ellenzéki képviselőket, mondják ki, hogy valójában illegális bevándorlást akarnak. Hangsúlyozta, az előterjesztés azért készült, hogy ne jöjjenek illegális bevándorlók a városba, "gyermekeink és unokáink továbbra is egy biztonságos országban és egy biztonságos Kaposváron nőhessenek fel".

Nógrád megye sem kér az irodákból

Nógrád megye önkormányzata csütörtöki ülésén elutasította a kötelező, felső korlát nélküli betelepítési kvóta végrehajtását és a "bevándorlásszervező irodák" létrehozását - közölte az önkormányzat elnöke. Skuczi Nándor (Fidesz-KDNP) hozzátette: a közgyűlés egyidejűleg kifejezte, hogy támogatja a kormány betelepítés megakadályozását célzó törekvéseit.

Kötelezettségünknek érezzük, hogy hazánk és kultúránk védelme, állampolgáraink, családjaink biztonsága érdekében összefogásra buzdítsuk megyénk lakosait, településeit - fogalmazott az elnök. A döntést kilenc igen szavazattal hozták meg, hat képviselő nem vett részt a szavazásban.