Belföld
A romák nemzetiségi szószólója méltatlannak tartja a Balog Zoltánt ért vádakat
Farkas Félix szerint a miniszter hosszú ideje fáradhatatlanul szolgálja a romák társadalmi felzárkózását
A szószóló csütörtöki közleménye szerint elfogadhatatlanok a minisztert ért támadások, hiszen Balog Zoltán hosszú ideje fáradhatatlanul szolgálja a romák társadalmi felzárkózását.
Balog Zoltán sajtóbeszámolók szerint Tusnádfürdőn azt mondta, nincs még arról döntés, hogy a határon túli, magyarul beszélő cigányok tehertételt vagy erőforrást jelentenek-e.
A szószóló szerint Magyarországon a romák helyzete Európában a legkiegyensúlyozottabbá vált, ahol családjaink megélhetést kaptak "szánalmas" segélyek helyett, és életcélt a jogvédők érthetetlen paragrafusai helyett.
"Mi, romák, nem félünk olyan kérdéseket feltenni, amelyekből olyan, mindenkit érintő társadalmi vita bontakozhat ki, amiből roma testvéreinknek újabb lehetőségei nőnek ki, ha azokra őszinte válaszok érkeznek, és a Magyar Nemzeti Felzárkózási Stratégiához hasonló megoldási javaslatok is társulnak" - tette hozzá.
Közölte azt is, az együttélés - határon belül és kívül - közös érdek, és éppen a romák azok, akik kikérik maguknak, hogy bárki vissza akarja fordítani a Balog Zoltán által elindított problémamegoldó folyamatot.