Belföld
A rendőrség jelezte, hogy rossz helyszínválasztás az Astoria
Lapid Lajos nyugállományú dandártábornokot hallgatták meg kedden a rendőri vezetők perében
Az egykori budapesti rendőrfőkapitány-helyettest a 2006. október 23-ai eseményekkel kapcsolatban kérdezte a bíróság.
Lapid Lajos elmondta, a Budapesti Rendőr-főkapitányság érzékelte, hogy a két rendezvény ilyen közel egymáshoz "kockázatot jelent". A rendőrség szerint az is az Astoria ellen szólt, hogy több delegáció előre megtervezett útvonalába is beleesett. Lapid Lajos elmondta: a rendőrség jelezte ezeket a Fidesz-rendezvény szervezőjének is, ám néhány nap múlva azt a választ kapták, hogy a párt elnöksége ragaszkodik az Astoriához.