Belföld
„A nyugati vezetők egyre inkább kezdenek az egykori Gyurcsány Ferencre hasonlítani”
Nézőpont Intézet: Nem változik a merkeli migrációs politika
Fodor Csaba Angela Merkel azon álláspontjával kapcsolatban nyilatkozott, hogy nem lehet megtagadni a belépést a háborús menekültek elől. Inkább a dublini egyezményt kell erőteljesebben alkalmazni, vagyis oda visszaküldeni őket, ahol először regisztráltak.
Ennek kapcsán úgy fogalmazott: „röviden úgy lehetne összefoglalni, ami Nyugat-európában történik, hogy a nyugati vezetők egyre inkább kezdenek az egykori Gyurcsány Ferencre hasonlítani. Abban az értelemben, hogy végletekig megpróbálják kivárni az egyes válságokat.” Ugyanakkor a változó körülményeket a lehető legkisebb mértékben figyelembe véve ragaszkodnak hibás stratégiájukhoz – tette hozzá.
Mi Kelet-Közép-Európaiak egy sor társadalmi és a jövőt érintő kérdésről mást gondolunk, ezért a két álláspont szembenállása várható, és Európa jövőjéről igen komoly viták fognak szólni a jövőben – mondta Fodor Csaba.