Belföld

A nyilvánosság az igazságszolgáltatás felett álló társadalmi kontroll

Handó: A bíróságoknak alkalmazkodni kell ahhoz, hogy a média formálja a közvéleményt

A nyilvánosság az igazságszolgáltatás felett álló társadalmi kontroll és egyúttal a bíróságokba vetett hit megőrzésének eszköze - mondta Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a bíróságok és a média kapcsolatával foglalkozó nemzetközi konferencia megnyitóján Budapesten csütörtökön.

A XIX. században a kávéházak, a XX. században a reggeli napilapok és az esti híradók határozták meg a nyilvánosságot, a XXI. században viszont "az állandóan csiripelő média" formálja a közvéleményt, ehhez kell alkalmazkodniuk a bíróságoknak is - mondta elnök.
Hozzátette: a konferencia résztvevői foglalkoznak többek között a kríziskommunikációval, a bíróságok külső, nyilvános kapcsolataival, valamint a bírósági kép- és hangfelvétel-készítés problémáival. Ezek a kérdéskörök jelzik, hogy a technikai fejlődés milyen nagy hatással lehet a bíróságok működésére.
A tárgyalótermekben megjelentek az okostelefonok, a technikai lehetősége már megvan annak, hogy élő közvetítések készüljenek ítélethirdetésekről, amelyeket közösségi felületeken oszthatnak meg az érdeklődök, majd hozzá is szólhatnak: kritizálhatják, dicsérhetik, véleményekkel kommentálhatják a bíróságok munkáját. Ez már a jelen, amellyel számolni kell, de ezeket a csatornákat használhatják a bíróságok is - mondta az elnök.
Több magyar bíróság működtet például Facebook-felületet a Nyitott bíróság program keretében, aminek az a célja, hogy az iskolások megismerjék az igazságszolgáltatást. Ebben a programban tavaly 32 ezer, idén eddig 37 ezer diák vett részt személyesen, bírósági látogatások vagy bírák által tartott osztályfőnöki órák keretében - mondta Handó Tünde.
Az OBH tájékoztatása szerint a bíróságok és a média kapcsolatáról most harmadszor megrendezett nemzetközi konferencia célja a hagyományos, zártságra törekvő bírósági szemlélet ütköztetése a modern kommunikáció kihívásaival. A konferencián felmerülő javaslatokat szakmai testületek vitatják meg, majd ajánlásokat készítenek a jó gyakorlatról. A közelmúlt is bizonyította, hogy a modern kommunikációs eszközök hatásának végiggondolása nem csak elméleti probléma a bíróságok számára. A migráns ügyek tárgyalásain például a bírósági szervezetnek egyik napról a másikra kellett számos esetben alkalmaznia a távmeghallgatást.
A Magyar Igazságügyi Akadémián az OBH és a Kúria szervezésében csütörtökön kezdődő kétnapos konferenciára húsz országból nyolcvan résztvevő érkezett.